Sztárok

A lány a vonaton lehet az új A szürke ötven árnyalata

Paula Hawkins könyve tavaly 13 héten át vezette az amerikai bestsellerlistát, elsősorban a nők érdeklődésére tart számot, a történet egy férfi és egy nő furcsa kapcsolatára fókuszál, és már forgatják a filmváltozatot. Ha A szürke ötven árnyalata mellett a Holtodiglan is beugrik, amikor A lány a vonatonról olvasol, az nem a véletlen műve.

Hollywood egyre inkább felfedezi, hogy nemcsak szuperhősökkel és űrhajókkal, hanem érzelmekről és vágyakról szóló filmekkel is lehet szép pénzeket keresni, így a stúdiók terveiben egyre komolyabb figyelem irányul a főképp női közönséget megcélzó mozikra.

Paula Hawkins,szerző: eddig vidám, sikertelen könyveket írt, a mostani nem vidám, de azonnal film lesz belőle
Paula Hawkins, a szerző: eddig vidám, de sikertelen könyveket írt – ez nem vidám, viszont Spielberg azonnal megvette

Talán ez lehet a magyarázata, hogy a Spielberg tulajdonában lévő DreamWorks stúdió már bő fél évvel a megjelenése előtt lecsapott egy brit írónő, Paula Hawkins regényének, A lány a vonatonnak a megfilmesítési jogaira, pedig korábban csak nem túl sikeres, vidám, romantikus történeteket vetett papírra, a thriller műfaja távol állt tőle. Aztán gyorsan láthatták, hogy jó vásárt csináltak, amikor a tavaly januárban megjelenő könyv pár hét alatt a bestsellerlisták élére került, és tizenhárom héten át nem is mozdult onnan.

Miről szól A lány a vonaton?

A könyv egy szép lassan depresszióba és alkoholizmusba süllyedő nő, Rachel története, aki nem bírja feldolgozni, hogy a férje megcsalta és elhagyta őt, ráadásul a szeretőjét, Annát el is vette feleségül, sőt közös gyermekük született, amit Rachel sosem adhatott meg Tomnak. Az egyre többet ivó nő nap mint nap elvonatozik a régi otthona mellett, ahol most a férje él az új családjával, hogy lássa, hogyan élnek, és eközben felfedez magának egy másik, alig néhány háznyira lakó fiatal párt, Megant és Scottot, akik látszólag harmóniában és szerelemben élnek, a nő pedig irigykedve egyre több időt tölt azzal, hogy nézegeti őket, és álmodozik az életükről. Mindez akkor ér csúnya végét, amikor az egyik túlzásba vitt ivászat után Rachel teljesen kiüti magát, majd reggel csurom véresen ébred. Aztán kiderül: a megfigyelt párocska nő tagját, Megant valaki meggyilkolta…

Egy bestseller megfilmesítésének nehézségei

Hiába kezdték meg a film előkészítését rekordsebességgel, egy-két nem várt akadályba így is beleütköztek a készítők. A filmet a Walt Disney Pictures forgalmazta volna, de a stúdió az utolsó pillanatban nem hosszabbította meg a szerződést, így villámgyorsan új forgalmazót kellett neki találni, meg is lett a Universal formájában.

A leggyorsabban a főhősnő, Rachel alakítóját találták meg a Sicario – A bérgyilkosnak köszönhetően karriercsúcson lévő Emily Blunt képében, viszont ekkor történt egy változás. Az új forgalmazó új helyszínhez ragaszkodott: azt szerették volna, ha a regénybeli London helyett a film cselekményét áthelyezik a vonatközlekedésben szintén jól álló New Yorkba, és ezt sikerült is elérniük.

Haley Bennet - a fiatal színésznő sokat nyerhet ezzel a filmszereppel
Haley Bennet – a fiatal színésznő sokat nyerhet ezzel a filmszereppel

A brit származású Bluntnak azonban nem kellett bevetnie a már jól megtanult amerikai akcentusát: a forgatókönyvírók meghagyták britnek a főhősnőt. Mellé a két másik fontos női szerepre szintén könnyen megtalálták a színésznőket. Anna szerepére az utolsó Mission: Impossible filmben nagyot alakító Rebecca Ferguson került, míg Megan szerepét egy kevésbé ismert színésznőre, Haley Bennetre bízták (ő játszotta a fiatal és idegesítő popsztár csajt a Zene és szöveg című Hugh Grant vígjátékban).

A problémás pasik

A pasik már sokkal problémásabbak voltak. Bár rendezőjük gyorsan lett A segítséggel Oscar-jelölésig jutó Tate Taylor személyében, a két legfontosabb férfi szerep körül nagy volt a kavarodás.

A volt férj, Tom szerepére az Amerika Kapitányként megismert Chris Evanst már le is szerződtették, ám amikor kiderült, hogy csúszik a forgatás, a szuperhősként ismert színész az új időpontban már nem ért rá, így mást kellett helyette keresniük. Így lett a beugró Jennifer Aniston férje, Justin Theroux, aki láthatóan sokat profitál ebből a kapcsolatból. Korábban szinte csak mellékszerepeket kapott, ám mióta Anistonnal jár, már elcsípett egy főszerepet az HBO sikersorozatában, A hátrahagyottakban, és most kapott egy fontos szerepet az év egyik leginkább várt filmjében. Egy biztos: Theroux szereplőtársára kár lenne féltékenynek lennie, mivel Emily Blunttal Aniston személyesen is jóban van

A lány a vonaton lehet az új A szürke ötven árnyalata
Emily Blunt a forgatáson: állomás az ő karrierjében is

A másik problémás névnek Jared Leto bizonyult, aki szintén idő előtt olajra lépett, hogy a főképp a Halálos iramban 6 rosszfiújaként ismert Luke Evansnek adja át a helyét. Egy pszichoterapeutát alakít a filmben Édgar Ramírez, aki a Joynak és a Holtpontnak köszönhetően egyre felkapottabb név mostanság, ráadásul szívdöglesztően sármos is, szóval A lány a vonaton nemcsak tehetséges és szép hölgykoszorút, hanem vonzó férfiembereket is kínál. A filmet novemberben kezdték forgatni, és már csak októberig kell rá várnunk. Remélhetőleg színvonalában inkább a Holtodiglanra, nem pedig A szürke ötven árnyalatára hasonlít majd, és akkor még az Oscar kapcsán is emlegethetjük.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top