Sztárok

Úgy tűnik, Andy Vajna megcsapolja Berki gázsiját

Miután Andy Vajna a TV2 új tulajdonosaként átvizsgálta a cég pénzügyi helyzetét, állítólag kiakadt Berki Krisztián gázsiján.

A Floridában luxuséletet élő Berki Krisztián anyagi helyzetét ugyanis a TV2 alapozta meg eddig. A Blikk információi szerint Berki Krisztánnak a csatorna eddigi tulajdonosai az elmúlt két évben 100 millió forintot fizettek ki a FEM3 és az Éden Hotel műsorvezetésért és az Édes életben való szereplésért. Ez az összeg pedig körülbelül havi 4 millió forint fizetést jelentett neki.

Úgy tűnik, Andy Vajna megcsapolja Berki gázsiját

“Régóta nyílt titok volt a TV2 berkeiben, hogy a csatorna finanszírozza Berki luxusát. 100 millió forint két évre, erről szólt a szerződése. Azt egyébként senki nem értette, hogy miért mentek bele a csatorna volt tulajdonosai az óriási gázsiba, hiszen még Liptai Claudia vagy Ördög Nóra, a csatorna nagy sztárjai is sokkal kevesebb fizetést kapnak” – mesélte egy bennfentes a Blikknek, aki azt is elmondta, hogy amikor Andy Vajna átvilágíttatta a céget, nagyon megdöbbent a cumit széfbe záró Berki Krisztián szerződésén, amely egyszerűen érhetetlen volt számára.

A lap úgy tudja, hogy nem is hosszabbítottak vele műsorvezetői megállapodást, és az Édes életért kapott gázsijáról is tárgyalnának vele.

Úgy tűnik, Andy Vajna megcsapolja Berki gázsiját

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top