Sztárok

Lolát ismét eljegyezték

Lola szerelme, Bence újra megkérte az énekesnő kezét.

Lola kezét először nagyjából egy éve karácsony előtt kérte meg a kedvese, ám a dolgok nem úgy alakultak, ahogy várták, Lola és a vőlegénye először csak elhalasztották az esküvőt, majd szakítottak is.“A megismerkedésünk után három héttel összeköltöztünk, ami utólag nem bizonyult jó ötletnek. Minden percünket együtt töltöttük. Együtt mentünk dolgozni, mivel a fellépéseimen hangtechnikusként dolgozik a mai napig. Aztán teltek a hetek, hónapok, és már nem tudtunk egymásnak mit mondani” – nyilatkozta akkor az énekesnő. Lola és Bence azonban nem sokáig bírták egymás nélkül, novemberben a közös munka révén ismét összejöttek, és most már újra jegyben járnak – írja a Blikk.

Lolát ismét eljegyezték

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top