Sztárok

Így ünnepel a ma 79 éves Ferenc pápa

Ferenc pápa ma ünnepli a 79. születésnapját. Lassan három éve ő a katolikus egyház vezetője, de már annyi újítást hozott, mintha harminc éve ülne vatikáni dolgozószobájában. A születésnapján viszont nem dolgozik, hanem szórakozik.

Utánajártunk, hogy a jeles napon mivel múlatja az időt, és biztosak lehetünk benne, hogy személyi testőreinek nem lesz könnyű dolguk, amikor a nyakába veszi a várost.

A katolikus egyházfő pontosan azt szereti tenni a születésnapján, amit a legtöbb ember: hódolni a szenvedélyeinek.

Ferenc pápa híres arról, hogy roppantul közvetlen az emberekkel, és szinte bárkihez odamegy, amikor tömeg veszi körül, azaz jó sok fejtörést okoz a svájci gárdának. Szereti Rómát, de a születésnapján egyenesen a nyakába veszi a várost, ahol azonnal körbeveszik a hívők, és természetesen a rajongói is.

Tea helyett kávé

Argentína egyik nemzeti itala a mate tea, de mióta Ferenc pápa Róma szívében él a Vatikánban, rákapott a presszókávéra, sőt annak is az erősebb, rövidebb fajtájára, a ristrettóra. Kedvenc kávézója alig tíz percre van a Szent Péter bazilikától, és szinte biztos, hogy meglátogatja a születésnapján, sőt elképzelhető, hogy Ferenc pápa buszra száll, és eszik egy jó pizzát a városban. A kávét egyébként úgy hörpinti le, mint az olaszok. Gyorsan, egy kortyra, a pultnál állva.

Ferenc pápa mate teát szürcsöl
Ferenc pápa mate teát szürcsöl

Fehér hús és hal

Noha a világ egyik legnagyobb marhatenyésztő országából, Argentínából származik, Ferenc pápa szívesebben eszik csirkét vagy halat, mint egy félig átsütött, jó félkilós steaket. Vatikáni belső források szerint imád magának főzni, sőt kollégáit is szívesen látja ebédre vagy vacsorára. Azt mondják, ügyesen forgatja a fakanalat, és ünnepnapokon szervez közös vatikáni étkezést. Lehet, hogy a születésnapi vacsorát ő maga készíti el.

Tavaly úgy döntött a Vatikán dolgozóival ebédel
Tavaly úgy döntött, a Vatikán dolgozóival ebédel

Édesszájú

Rómában minden sarkon találni egy jó fagyizót vagy cukrászdát, de Ferenc pápának mindegy, hogy csak csokoládéfagylaltból akár tízfélét választhat, vagy hogy hármasával ehetné a canollit. Neki akkor is egy klasszikus, talán leginkább a linzerhez hasonlító argentin süti, az alfajor a kedvence. A Vatikán szakácsai csak az ő kedvéért megtanulták a tradicionális receptet, és sűrűn sütik a pápának. Születésnapján az egyházfő egyébként csokitortát szokott enni.

Ferenc pápa miután az ingyenkonyhán evett a szegényekkel, meglepték egy tortával
Ferenc pápa az ingyenkonyhán evett a szegényekkel Firenzében, meglepték egy tortával

Tangó és futball

A pápa világéletében imádott sportolni, úszni a mai napig szokott. Mint minden argentin, Ferenc pápa is hatalmas futballrajongó, és a Vatikánból is követi az argentin bajnokságot. Alig egy évvel ezelőtt, amikor Diego Maradona járt a pápánál, elmondta a világ egykor legjobbnak tartott futballistájának, hogy nagyon sajnálja, hogy nem járhat ki kedvenc Buenos Aires-i csapatának meccseire, de elhatározta, hogy amikor legközelebb szülőhazájában jár, az első dolga lesz kimenni a pályára. Addig marad a közvetítés – a születésnapján egyébként két meccset is játszanak az argentin bajnokságban.

Diego Maradonával
Diego Maradonával

A meccsnézés tavaly sajnos kimaradt, viszont több száz ember tangózott az orra előtt a Szent Péter téren. “Imádom nézni a tangót. A világ legszebb tánca.”

A munka folytatódik

Amikor 2013 márciusában megválasztották, azt mondták Ferenc pápáról, hogy általa a katolikus egyház a reformok útjára lép. Nem tévedtek. Az egyházfő számos “középkori” tézissel leszámolt, nemrég arról beszélt Afrikában, hogy az óvszerhasználattal kapcsolatos vitát az egyházon belüli fundamentalisták szítják, és amikor az AIDS-ről van szó, akkor igenis át kell gondolni, hogy engedékenyek legyünk az óvszerkérdésben, és egyes esetekben igenis hagyjuk a használatát. De nem ez volt az első meghökkentő kijelentése. Szeptemberben például kimondta, hogy az abortusz is lehet megbocsátható bűn, és a feloldozást ez alól a papok belátására bízza. Szinte biztosak lehetünk benne, hogy mire jövőre a nyolcvanadik születésnapját ünnepli, még jó pár meghökkentő mondatot hallunk tőle, és az sem kizárt, hogy ehhez az utóbbihoz hasonló hírek érkeznek Ferenc pápáról.

így ünnepel a ma 79 éves Ferenc pápa

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top