Sztárok

“Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele” – 10 idézet J. K. Rowlingtól

J. K. Rowling a nyomorból került a gazdagok közé a Harry Potter sorozatával, amibe 31 évesen kezdett bele.

J. K. Rowling jól emlékszik rá, honnan jött. Hiába erősíti a leggazdagabbak táborát, nem felejti el, hogy volt idő, amikor ételre sem nagyon futotta. Megszállottan be akarta fejezni a könyvét, ezért minden idejét az írásnak szentelte. Munkája nem volt, így egy dohos, fűtetlen lakásban húzta meg magát a lányával, akit egyedül nevelt. A mai napig rengeteget adakozik: a Harry Potter ötödik részének megjelenésekor kizárólagos jogot adott mintegy húsz, Németországban, Ausztriában és Svájcban kapható, hajléktalanok által árusított “aszfaltlapnak”, hogy a könyv első fejezetét két héttel a hivatalos megjelenése előtt közölhessék. A 6. kötet első fejezete Magyarországon is a Fedél Nélkül című lapban jelent meg először.

10 idézet J. K. Rowlingtól:

1. “Minek emésztenénk magunkat? (…) Aminek jönnie kell, jönni fog, és ha itt lesz, szembenézünk vele.”

2. “Te, ifjú lévén, nem tudhatod, hogyan gondolkodik, és hogyan érez egy idős ember. Az öregen viszont számon kérhető, ha elfelejti, milyen volt fiatalnak lenni.”

3. “Egyes reformokat igazol az idő, míg mások helytelennek bizonyulnak. A hagyományok egy részét illő és üdvös továbbvinni, de el kell vetni az idejétmúlt szokásokat.”

4. “Az elme nem könyv, amit kedvére lapozgathat és tanulmányozhat az ember. A gondolatok nincsenek felvésve a koponya falára, hogy a behatoló megszemlélhesse őket. Az elme összetett, sokrétegű dolog – legalábbis a legtöbb ember elméje az.”

5. “Veszélyes dolog a választás, mert ha választunk, lemondunk az összes többi lehetőségről.”

6. “Temérdek pénz és hosszú-hosszú élet…, a legtöbb ember erre a két dologra vágyik mindenek felett. Csak az a bökkenő, hogy az emberek hajlamosak éppen azt választani, ami a legrosszabb nekik.”

 7. “A döntéseinkben, nem pedig a képességeinkben mutatkozik meg, hogy kik is vagyunk valójában.”

8.  “Legfőbb ideje, hogy a nagyanyja arra az unokájára legyen büszke, aki van neki, és nem arra, akit elképzelt magának.”

9. “Az emberek könnyebben bocsátanak meg annak, aki téved, mint annak, akinek igaza van.”

10. “A hideg elfordulás, a közöny a nyílt ellenszenvnél is veszedelmesebb méreg.”

Cikkek J.K. Rowlingról az NLCafén:

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top