Sztárok

Détár Enikő lánya elmenekült otthonról

"Az életben nem kell, és nem is lehet mindent jól csinálni" – védte lányát Détár Enikő a Story magazinnak, mikor Eszter televíziós produkciójáról kérdezte a lap.

Az elmúlt hetekben egy igen furcsa produkció döbbentette meg az országot, amit Détár Enikő és Rékasi Károly lánya, Eszter vitt a Hungary’s Got Talent színpadára. A színésznő a Story magazinnak elárulta, némiképp a saját hibájának érzi, hogy lánya kezét túl korán elengedte, a színpadi szereplését pedig egyfajta menekülésként írta le a magazinnak.

“A színpadhoz több kell. Az én hibám, hogy talán nem kellett volna elengednem a kezét túl korán, mikor megtudtam, mire készül. Most jöttem rá, hogy van, amit nem tanítottam meg neki. Gigi okos lány. Másként fityiszt mutatott volna nekünk, a világnak, de ő a mi nyelvünkön akart üzenni. (…) Énekelt, és táncolt. Játszott. Pontosan tudta, mit csinál. Ez is része lehetett a köldökzsinór elvágásának. És azt hiszem, Hollandiában most jót nevet a szülei és a fél ország megrökönyödésén…” – mondta Détár Enikő a hetilapnak.

Détár Enikő lánya elmenekült otthonról

Détár Enikő egyfajta menekülésnek írta le Eszter produkcióját, amivel sikerült elvágnia azt a köteléket, amit talán korábban kellett volna. Mindennek ellenére Détár Enikő úgy érzi, Eszter megtalálná a helyét anyaszerepben.

“Fogalmam sincs, hazajön-e még. Most huszonhat és fél éves, én 25 évesen szültem. Azt hiszem, nagyon jól állna neki az anyaszerep.”

Détár Enikő lánya elmenekült otthonról

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top