Sztárok

Holtan találták az X-Faktor egykori versenyzőjét, Bodnár Attilát

Még nem tudni, mi okozta ifjabb Bodnár Attila halálát. Sokak szerint előre látható volt tragikus sorsa.

A Blikk információi szerint egy barátja lakásában találták holtan ifjabb Bodnár Attilát. A 39 éves férfi utcazenélésből élt, a körülötte lévők szerint lehetett tudni, hogy valami nem stimmel vele, rossz állapotban volt az utóbbi időben. “Rengeteget bandáztunk itt együtt, egy hete még beszéltem is vele, de nagyon rossz állapotban volt. Az volt a benyomásom, mintha az élettől búcsúzna. Olyan volt, mintha menekülne valahová. Még szóvá is tettem neki, de nem lehetett vele beszélni. Sajnos a megérzésem beigazolódott…” – mondta el a lapnak Kőfalvi Csaba, akivel Attila a Deák téri aluljáróban zenélt együtt.

A Modern Hungária egykori tagja, Bodnár Attila fia, ifjabb Bodnár Attila az X-Faktor 2010-es szériájának válogatóin tűnt fel, de nem került be a mezőnybe. “Én meg is sirattam. Rossz volt nézni azt a fájdalmas küzdelmet, amit a sikerért vívott. Ez a fiú tehetséges volt, és nagyon megviselte a kudarc. Nem tudom, mi történt vele, az interneten olvastam a szomorú hírt, de szerintem a sikertelenségébe halhatott bele. Sajnos a segítséget sem fogadta el, sem tőlem, sem mástól, még édesapjától sem”  mondta az X-Faktor egyik mentora, Nagy Feró.

A férfinak régen megromlott a viszonya az apjával 2011 óta csak telefonon beszéltek egymással.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top