Sztárok

Varnus Xavér botrányosan távozik a Heti Hetesből

Varnus Xavér a közösségi oldalon írta le, miért döntött úgy, hogy otthagyja a Heti Hetes stábját.

Varnus Xavér úgy véli, hogy azok a társai, akikkel a Heti Hetes során együtt szerette volna szórakoztatni a közönséget, inkább “szellemi mocsarat” képviselnek, amit még Gálvölgyi János humora sem volt képes ellensúlyozni. Ahogy azt Varnus Xavér a hosszú okfejtésben elmondja, mélységesen sérti, ha őt művészetével és az ebbe fektetett hitével gúnyolják olyanok, akiknek szellemi nívója a kinézetükkel egyenlő.

Varnus Xavér mindemellett megköszönte az RTL Klub stábjának és a Heti Hetes rendezőjének a jó viszonyt, melyet nem szeretne felrúgni, de a politikai kibeszélő show-ban nem kíván többet szerepelni.

“Barátaim, a múlt heti adással elköszöntem a Heti Hetes stábjától, ellenére annak, hogy Ónodi Gyurit, az adás kitalálóját és főszerkesztőjét, kit közel 20 esztendeje ismerek, még jobban megszerettem. De abba kellett hagynom, mert van ezeknek a műsoroknak néhány olyan szereplője, akik oly vállalhatatlan szellemi mocsarat képviselnek személyes megítélésem szerint, amelyet még Gálvölgyi Jani humora sem volt képes ellensúlyozni. Mindenkor vállaltam az értelmes vitákat, de a műsor egynémely szereplőjéből roppant részrehajlóan vakkantgató politikai indulat nem finom dolog. Legyen szabad Karinthyt idéznem, aki a magyarországi választásokkal kapcsolatban azt mondta egykoron: “Ha az ember öngyilkosságra készül, tökmindegy, hogy a jobb, vagy a bal halántékán lövi magát főbe.” És még egy csekélység: én az életemet tettem fel az orgonára, s mind a nagyközönség számára, mind pedig számomra mélységesen sértő, ha ezt a hitemet hétről hétre gúny tárgyává próbálja tenni néhány életmű nélküli nímand és rossz fogú rué, akiknek szellemi nívója egyenes arányban áll kinézetükkel. S ha soraimat olvasván bárkiben felmerül a gyanú, hogy célzásom netán rá is vonatkozik, messzemenően biztosíthatom arról, hogy megérzése helyénvaló. Az RTL Klub nagy családját hosszú esztendők óta barátaimnak tartom, egynémely műsoruk (XXI. század) példaértékű, s az ő érdekükben remélem, hogy egy napon felülvizsgálják a mostani HH szereplők listáját” – írja Varnus Xavér közösségi oldalán.

Varnus Xavér botrányosan távozik a Heti Hetesből

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top