Sztárok

Ha kedd, ha szerda… – 10 fotó és videó a ma 68 éves Rózsa Györgyről

Rózsa György elképesztően lendülettel vetette, és veti bele magát most is az életbe. Sikereire, történeteire emlékszünk a 68. születésnapján, a férfira, aki egykor Kylie Minogue-gal andalgott.

Rózsa György Kapcsoltam című műsora gyakorlatilag kultikusnak számít a magyar televíziózásban. A siker egyik mérője az is, hogy számtalan paródia van róla, Rózsa György szerint az a legjobb, amit barátja, Gálvölgyi János készített.

Ők ketten még Leningrádban ismerkedtek meg, az egyetemi évek alatt, és lassan barátok lettek, ez máig is tart.

Ahogy egyszer Rózsa György mesélte, Antal Imre az egyik legkedvesebb kollégája volt. “Pontos, figyelmes kolléga volt, aki soha nem rontotta volna el más poénját.”

Korábban pedig azt is elárulta, hogy Antal Imre tehetségét irigyli a legjobban. “A mai szórakoztatóiparból nem tudok olyat mondani, aki ennyire univerzális tehetség lenne. Szenzációs humora volt, kitűnően zongorázott. Máig felfoghatatlan, hogyan tudott ennyi mindent. Nagyon jó embernek, isteni kollégának tartottam.”

Kertész Zsuzsa egyike annak a számos nagy névnek, akik Rózsa György kortársai. 

Állítólag az egyik kereskedelmi csatorna nagy összeget akart fizetni, hogy újra elindítsák a műsort, Rózsa György azt mesélte, hogy rögtön visszautasította. A “Ha kedd, ha szerda: Zsákbamacska!” szlogen és az “egyes ajtó, nyílj ki!” szürreális ugyan, de mégis ikonikus jelenetek.

A Névshowr című műsor partiján készült a kép a korszak három jelentős figurájáról: Markos György, Heilig Gábor és Rózsa György 2007-ben is olyan lendületesen poénkodták végig az estét, mint bármikor korábban.

Ma már nem lenne kihívás egy ilyen memóriajáték, de Rózsa György annyira hitt ebben, hogy 2002-ben Bűvös hatos címmel könyvet is kiadott.

Rózsa György élete egyik legszebb élményének nevezte, amikor a Szombat esti láz harmadik szériájában a lányával, Csillával táncolt. Éppen ezért az sem bánta, hogy elsőnek estek ki. 

A kilencvenes évek elején, 1993-ban az egész ország irigyelte Rózsa Györgyöt, amikor a Top Show nevű műsorában Kylie Minogue volt a vendége. Rózsával és puszival üdvözölte a világsztárt, és a pletykák szerint Minogue és Rózsa György a fellépés után kettesben sétáltak a Duna-parton és a Várban.

Hogy mi történt köztük, azt még Hajdú Péternek sem sikerült kiszednie Rózsa Györgyből. Ami nem meglepő, hiszen a műsorvezető mindig is óvatosan beszélt a magánéletéről.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top