Sztárok

Csókolózott Varga Viktor és Cinthya a forgatás szünetében – videó

A pár már rég szakított, ráadásul sokan sokfélét állítottak, hogy ki kivel "kavar". Most kiderült, számunkra egyértelműen, hogy Cinthya Dictator és Varga Vikor között még mindig megvan a szikra.

Ez a láng azonban talán Cinthyánál egy picivel erősebb. Szakításuk után a lány megjárta lelke legmélyebb zugait is, nehezen tette túl magát a tényen, hogy szerelmüknek vége. Most azonban úgy tűnik, hogy amint találkoznak, és kis időt kettesben töltenek, máris újra egy húron pendülnek.

Az Ezek megőrültek című műsorban ezen a héten ugyanis, bár Cinthya és Varga Vikor két külön csapatban, de együtt szórakoztatják a tévénézőket. Amikor azonban azt hitték, hogy a kamera nem forog, azonnal flörtölni kezdtek.

Varga Viktor kezdeményezett, amibe Cinthya azonnal belement… A sár miatt nem túl romantikus a jelenet, de a lényeg ott van: még mindig van szikra!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top