Sztárok

Lagzi Lajcsi felesége csak 41 kiló

Lagzi Lajcsi testvére, Galambos István megerősítette, hogy sógornője nagyon beteg, éppen ezért azt mondja, egy kicsit jobban aggódik az asszony egészségi állapotáért, mint testvéréért.

A napokban kiderült, hogy Lagzi Lajcsi felesége, Boglárka egy igen súlyos légúti megbetegedésben szenved, ráadásul Galambos István azt is elmondta, az asszony nemrégiben egy operáción esett át, most pedig éppen a gyógyulási szakaszban van, amit nagyban hátráltat, hogy nem engedték ki az asszonyt az előzetes letartóztatásból.

“Én biztos, hogy ha én lennék adott szituációban, nem tartanék bent egy beteg nőt. Természetesen megvannak a keretek, hogy egy bírónak, bírónőnek mi a mérlegelési lehetősége. Én ehhez nem értek. (..) Biztos, hogy nagyon nagy súllyal vettem volna figyelembe, főleg az, hogy milyen ügyről van szó. Azt meg tudom erősíteni, hogy Boginak van egy betegsége, és a közelmúltban volt egy műtétje amiből szerencsére egész jól felépült” – mondta Lagzi Lajcsi testvére, István a Tényeknek.

Lagzi Lajcsi felesége csak 41 kiló

A férfi hozzátette, hogy Lagzi Lajcsi felesége, Boglárka állapota jelenleg jobb, mint korábban, de szüksége lenne a pihenésre és arra, hogy erősödjön a műtét után, ugyanis nagyon lefogyott.

“Negyvenegynéhány kiló, neki a műtét után még erősödnie kéne, és még gyógyulási stádiumban van, ezért főképp nem értem a történteket. Függetlenül attól, hogy a vádat sem értem, de Bogi egészségi állapotára reflektálva mindenképpen azt mondom, hogy a család ezért aggódik a legjobban. Ezért tűnik talán úgy, mintha én a bátyámnál is jobban a sógornőm miatt aggódnék. Ez egy picit így is van (…)”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top