Sztárok

“K…ott szégyen, amit művelnek” – a menekültek ügye felbolygatta a sztárvilágot is

Egyre több híresség szólal meg, és érzi át, hogy a menekültek ügye globális probléma. Mindenkinek megvan a maga véleménye, élükön Bob Geldoffal és Angelina Jolie-val.

Angelina Jolie és Arminka Helic bárónő közös nyilatkozattal sürgetik a menekültügy megoldását. A humanitárius munkájáról ismert Angelina Jolie évek óta küzd a menekültek jogaiért és az emberséges bánásmódért, míg Lady Helic maga is menekült: a ’90-es években Bosznia-Hercegovinából menekült a háború elől.

A The Times magazinnak adott közös nyilatkozatban Angelina Jolie hangsúlyozta: “Nem hibáztathatjuk a menekülteket amiatt, hogy jobb életre vágynak.”

Mindemellett szerinte a legfontosabb, hogy a kormányok végre megtalálják a módját, hogy különbséget tegyenek az életükért menekülők és a gazdasági bevándorlók között. “Minden helyzetben elsőbbséget élveznek, akik háború elől menekülnek.”

Angelina Jolie fontosnak érzi, hogy tudatosítsa mindenki magában: a krízist nem a menekülteknek, hanem a kormányoknak kell megoldaniuk. Nem ez az első menekültkrízis a világon, egykor Amerikába özönlöttek az európaiak, és minden országot megmutat az, hogyan kezeli a helyzetet.

“Nem egy országnak, hanem Európának és a világ összes felelős országának össze kell fognia. Nem tudjuk megoldani a helyzetet azzal, ha csak befogadjuk a menekülteket, diplomáciai utat kell találni a helyzet hosszú távú rendezésére.”

Angelina Jolie szerint ez a válság várható volt, hiszen ő maga is járt például Szíriában, erről filmet is készített.

Ennél sokkal kevésbé diplomatikusan fogalmazott Bob Geldof. A zenész mindig is szívügyének érezte az elesett támogatását, és amikor megtudta, hogy a brit kormány gyakorlatilag helyhiányra hivatkozva nem engedi be a menekülteket, Bob Geldof rögtön felajánlotta: ő azonnal befogad négy menekült családot, annyi hely van nála.

Az RTE Radiónak adott interjúban lehordta a brit kormányt. “A kormány felelős mindenért, k….ott szégyen, amit művelnek” – nyilatkozta. Szerinte, eláruljuk  magunkat és azt, aminek látszani akarunk, ha hátat fordítunk a krízisnek. “Ahol új gazdaság épül, oda új politika kell, de itt nincs ilyen, és ez is k…ott szégyen.”

Mások is hasonlóan hevesen adtak hangot a menekültekkel kapcsolatos véleményüknek.

A Harry Potter könyvekből lett milliomos nem csak pénzzel támogatja a menekülteket J.K. Rowling egyike a legaktívabbaknak, akik ebben a témában megszólaltak. Mélységesen felháborította, hogy sokan a migránskérdést egyszerűen csak annyival zárják rövidre: a menekült szó elértéktelenedett, felhígult, és besározódott. “Ha nem tudod magad elképzelni azokban a csónakokban, akkor valami nem stimmel veled. Meghalnak, hogy olyan életet élhessenek, amiért érdemes élni.”

Egy másik alkalommal pedig a Daily Express újság címlapja miatt szégyellte magát. “Azt akarod, hogy a Daily Expresst érdekelje, hogy te biztonságos otthont keresel? Legyél kutya.”

Samantha Morton színésznő szerint a kormánynak meg kellene kérdeznie, mit akarnak a menekültügyben a britek.

Hosszan lehetne sorolni, hogy kik és mit mondanak, de a többségük a menekültek jogaiért és méltóságáért emeli fel a hangját, hogy bánjunk velük emberként.

Az ismert magyar sztárok közül szintén sokan voltak, akik nem tudtak elmenni szó nélkül a menekültügy mellett.

Majka egy minden litániánál többet érő képet posztolt.

❤️????????

Posted by Majka on 2015. szeptember 4.

Görög Zita egészen más szemszögből érzi át a menekültkérdését, és megihlették a látottak. 

Elmerengtem ezen fotón..ha egy filmben lennénk,biztos ezzel kezdődne,ezzel a jelentőségteljes pillantással..s aztán…

Posted by Görög Zita on 2015. szeptember 7.

Havas Henrik pedig nagyon átfogó véleményét a menekülthelyzetről hosszasan mesélte el.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top