Sztárok

Ez lesz a legnagyobb kihívás Csobot Adélnak a Sztárban sztárban

A Sztárban sztár néha egészen szokatlan kihívások elé állítja majd a versenyzőket. Csobot Adél pedig egy egyszerűnek tűnő feladat miatt izgul a legjobban.

A TV2 egyik nagy durranása lesz ősszel a Sztárban sztár műsora, ahol Csobot Adél mellett még 12 versenyző mutatja meg, hogy mekkora átváltozóművész. Az ember egyébként Csobot Adél cserfes és magabiztos kisugárzásából úgy gondolná, hogy minden pillanatban tökéletes könnyedséggel veszi az akadályokat, most bevallotta, ez nem mindig van így.

“Engem valahogy a Jóisten nem áldott meg ezzel a tehetséggel, hogy olyan hú de jól tudnék utánozni hangokat. De próbálkozom, ez egy nagyon nehéz meló. Azt gondolom, hogy aki ebben jó, az vagy tényleg így született, vagy évek hosszú munkája van benne. Egyszerre nem gondolom, hogy az könnyen működne” – mondta a FEM3 reggeli műsorában Csobot Adél, akiről Váczi Gergőnek gyökeresen megváltozott a véleménye.

Ez lesz a legnagyobb kihívás Csobot Adélnak a Sztárban sztárban

Csobot Adélnak ugyanis mindössze néhány perc kellett ahhoz, hogy meglágyítsa a műsorvezető szívét, aki a beszélgetés elején, szinte azonnal elmondta, neki bizony néha több volt Adél a kelleténél. “Most találkozunk először, de tök jó, abszolút pozitív személyiség vagy. Én mindig egy kicsit túlzónak éreztelek” – vallotta be Váczi Gergő, akinek kritikáján szerencsére Csobot Adél nem sértődött meg, inkább nevetett és hozzátette, hogy Gergő nincs egyedül ezzel a “problémával.”

Ez lesz a legnagyobb kihívás Csobot Adélnak a Sztárban sztárban

A Sztárban sztár női versenyzőiről itt láthatsz még több fotót

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top