Sztárok

Így hazudik a cuki György herceg

Bármi derüljön is ki György hercegről, attól csak még inkább szerethető lesz. Katalin hercegné legutóbb egy apró titkot árult el a fiáról, amitől biztosan elmosolyodsz.

A hétvégi rendezvényen Katalin hercegné volt az igazi sztár, akit minden gyerek körül rajongott. A hercegné pedig mindenkire szánt egy kis időt, és ha György hercegről kérdezték vagy Charlotte hercegnőről, szívesen válaszolgatott is.

Katalin megnézte a gyerekek rajzait, amiket logónak terveztek, és mindenkihez volt egy-két dicsérő szava
Katalin megnézte a gyerekek rajzait, amiket logónak terveztek, és mindenkihez volt egy-két dicsérő szava

Amikor például az egyik kisfiú odaállt elé, Katalin hercegné teljesen elolvadt.

“Hello hercegnő, Freddie Wilson a nevem” – kezdte a kisfiú, majd a hercegné megkérdezte tőle, mennyi idős, és a gyerek büszkén rávágta: három. Freddie édesanyja gyorsan kijavította a fiát, hogy még csak most múlt kétéves, mire Katalin felnevetett.

Így hazudozik a cuki György herceg

“György is mindig ezt mondja, azt hiszi, ettől már idősebb lesz” – mondta egy grimasz kíséretében Katalin. Az nem derült ki, hogy csak ebben szokott-e nagyot mondani a kis herceg, aki állítólag a húga születése óta egyre inkább nagyfiúnak képzeli magát.

A hercegnő ezután egy másik kisfiút próbált jobb kedvre deríteni, aki a fáradtságtól nyűgösen sírt.

Így hazudozik a cuki György herceg

Katalin gyorsan megtalálta a közös hangot a kisfiúval, aki jól szórakozott a hercegné grimaszain.

Így hazudozik a cuki György herceg

György herceggel sok tapasztalatot szerzett a a hercegné, hogyan kell sírós gyereket megnyugtatni, mivel a fia az első évben sokat hisztizett. A Vanity Fair magazinnak adott korábbi interjúban elmondták, hogy sokszor idegeskedtek, amikor György herceget nyilvános eseményre kellett vinni, de minden alkalommal megúszták a nyilvános hisztit. 

Így hazudozik a cuki György herceg

György egy kis majom” – mondta Vilmos herceg a fiáról, aki állítólag mostanában egyre csintalanabb. A húga keresztelőjén például toporzékolni kezdett, de a britek még a hisztiző György herceget is bűbájosnak találták.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top