Sztárok

Ők lehetnek a Sztárban sztár új szereplői

A Blikk tudni véli, kiket láthatunk majd a Sztárban sztár harmadik szériájában. Állítólag többen is a konkurenciától érkeznek.

A Blikk információi szerint Tóth Vera után Tóth Gabi  is szerepel majd a Sztárban sztár következő évadában. Rajta kívül ott lehet még Csobot Adél, Nagy Feró és Csonka András is. A lap szerint a válogató utolsó körébe jutott Tolvai Reni és Király Viktor is, és olyan nagy visszatérőkre is számíthatunk, mint Baby Gaby.

A TV2 egyelőre nem erősítette meg az információkat. “Sok előadóval egyeztettünk a Sztárban sztár kapcsán, jelenleg is tart a műsor előkészítése. A TV2 azon dolgozik, hogy minél színesebb, szórakoztatóbb legyen a harmadik évad. A műsorban részt vevő énekesekről azonban konkrétumokat még nem árulhatunk el” – mondta Koltay Tamás, a csatorna kommunikációs vezetője.

Így formálta meg Szinetár Dóra Nagy Ferót a műsor korábbi szériájában:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top