Sztárok

A lányáról készült kép miatt szapulják Angelina Jolie-t

Nem először kritizálják Angelina Jolie és Brad Pitt nevelési módszereit. Most éppen Zahara lányukról készült kép verte ki a biztosítékot az internetezőknél, de bevallom, hogy nem egészen értem, miért.

Az már korábban is előfordult, hogy Zahara Jolie-Pitt külsejét megszólták, egészen pontosan négy éve, amikor azon háborogtak sokan, hogy a kislánynak miért engedték meg a szülei, hogy tincseket fonjanak a hajába. Ahogy akkor, úgy Angelina Jolie és Brad Pitt a mostani esetben sem kívánta kommentálni a megjegyzéseket.

Ezúttal ugyanis az verte ki a  biztosítékot, hogy Zahara ki volt sminkelve. A Jolie-Pitt család éppen a Los Angeles-i reptérről igyekezett hazajutni, és ahogy korábban, úgy most is minden lépésüket fotózták. Ezúttal azonban Zahara volt a középpontban.

A lányáról készült kép miatt szapulják Angelina Jolie-t

A TMZ portál szerint a szakértők azt mondják, hogy Zahara szemét kifestették, majd a szempilláit is, és a szájára szájfény került, vagy csillogó rúzs.

A lányáról készült kép miatt szapulják Angelina Jolie-t

Ha ez igaz, akkor is alig látható Angelina Jolie kislányának arcán a smink, de azt is el tudom képzelni, hogy a család leírása szerint piperkőc, szépségmániás Zahara kapott egy gyerekeknek gyártott szájfényt.

Ám ha még Angelina Jolie sminkjét használta volna is, túlzásnak érzem, hogy “felháborító felelőtlenségnek” nevezzék a színésznő “nemtörődöm” nevelési elveit. Azért könnyen elképzelhetőnek tartom, hogy Zahara, sok más lánygyerekhez hasonlóan, egyszerűen csak szereti utánozni az édesanyját, és mivel kiskora óta tudni lehet, hogy szívesen játszik lakkokkal, hajcsatokkal, talán ez a láthatatlan smink is belefér egy 10 éves kislány életébe. Különösen nyári szünet alatt, pláne egy hosszú repülőúton, ahol esetleg ezzel ütötte el az időt.

Nekem egy teljesen hétköznapi családnak látszik Angelina Jolie és Brad Pitt a hat gyerekükkel. Más sztárgyerekekhez képest a Jolie-Pitt gyerekek nagyon jól neveltek, nem látszik rajtuk a pazarló luxusélet.

A lányáról készült kép miatt szapulják Angelina Jolie-t

Ahogy az egyik hozzászóló írta, Angelina Jolie rossz példát mutat azzal, hogy hagyja Zaharának a sminkelést, ezzel megzavarja a saját és más gyerekek fejlődését.

Nos, ez is egy vélemény, még akkor is, ha nem értünk vele egyet.

A lányáról készült kép miatt szapulják Angelina Jolie-t

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top