Sztárok

Motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly

Súlyos motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly Budapesten. A színészt kórházba kellett szállítani. A legfrissebb hírek szerint szerdán dönthetnek arról, szükséges-e operálni.

Kórházba került kedden Rékasi Károly miután délután háromnegyed egykor motorjával karambolozott Budafokon – adta hírül a Hir24. A baleset hírét a Barátok közt sajtófőnöke az NLCafénak is megerősítette, ahogy azt is, hogy Rékasi Károlyt kórházba kellett szállítani. A színész állapotáról azonban egyelőre nem nyilatkozott. Az Origo úgy értesült, Rékasi lélelegeztetőgépen van. A Blikk információi szerint a színész egy autóval ütközött össze, és már a helyszínen lélegeztetni kellett. Ezt követően a sürgősségi osztályra szállították, a balesetben pedig medencéje és törzse sérült meg.

UPDATE: A Blikk úgy értesült, Rékasi Károlynak fejsérülése is van. A további vizsgálatok fényében szerdán döntenek arról, kell-e műteni.

A XXII. került honlapjára egy olvasó küldött be fotókat a baleset helyszínéről és ezt írta: “motort így még nem láttam szaltózni. Nem festett túl jól aki vezette és remélem, hogy aki vezette nem most vezetett utoljára!”

Fotó: ittlakunk.hu/ XXII. kerület
Fotó: ittlakunk.hu/ XXII. kerület

A színész 28 év kihagyás után, 2013-ban kezdett újra motorozni, akkor egyhetes kirándulásra ment. Azóta gyakran közlekedik motorral. Rékasi éppen balesete reggelén a Morning Show vendége volt, ahol arról beszélt, azért váltott két évvel ezelőtt motorra, mert így könnyebben tud közlekedni a városban, az RTL Klub stúdiója és színház között.

Rékasi Károly közösségi oldala hétfőn frissült, a színész arról számolt be, hogy új szerepre készül, és már megkezdte a szövegtanulást. Hétvégén pedig arról értesítette rajongóit, hogy párjával, Pikali Gerdával kétszemélyes, közös darabon kezdenek dolgozni. A Boldogság című előadás bemutatóját szeptemberre tervezik. 

Motorbalesetet szenvedett Rékasi Károly

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top