Sztárok

Veszélybe került VV Szabolcs rendőri karrierje

Biztosan mindenki emlékszik még a Való Világ első szériájának győztesére. Szabolcs nem maradt a reflektorfényben, helyette rendőrnek állt, most azonban veszélybe került a karrierje.

Szabolcs és kollégái a Magyar Tudományos Akadémia közelében, az V. kerületben, munka közben nyakon csíptek egy autótolvajt. Az intézkedés állításuk szerint teljesen jogszerű volt. A közel kétméteres bűnözőt a földre nyomták, de a beavatkozás során fejsérüléseket szenvedett. Az illetőt orvoshoz vitték, ahol az állította, hogy a rendőrök bántalmazták. A doktor ezt természetesen jelentette az illetékes hatóságoknak. Az ügyben az ügyészség és a Nemzeti Védelmi Szolgálat is vizsgálódik. Szabolcsot egyelőre nem függesztették fel az állásából, de meggyanúsították hivatali eljárásban való bántalmazás miatt. Szabolcs éppen kinevezés előtt állt, az ügy a teljes rendőri karrierjét veszélyeztetheti – írja a Blikk

A lap felkereste a Való Világ egykori lakóját, aki elmondta, hogy folyamatban lévő ügyről nem nyilatkozhat, ügyvédet fogadott.

Veszélybe került VV Szabolcs rendőri karrierje

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top