Sztárok

Éden Hotel: elképesztően beindult Mariann karrierje

Úgy tűnik, az Éden Hotel utolsó kiesőjének, Mariannak bejöttek a számításai a műsorral kapcsolatban. Az egykori playmate-et és modellt ugyanis számos felkérés várta a hotelen kívül.

Talán nem is kell olyan hosszú időre elbúcsúznunk az Éden Hotelből megismer Marianntól, aki azzal tette magát igazán emlékezetessé, hogy szinte az egész játékot rezzenéstelen arccal és hanggal csinálta végig. Bár Mariann nem nyerte meg a fődíjat, mert a játékosok a döntő előtt hazaküldték, nincs oka a bánkódásra, hiszen a műsortól karrierje villámsebességre kapcsolt. Mariann, aki saját elmondása szerint nem szerette azt a kötöttséget, hogy az Éden Hotelben mindig kedvesnek kellett lenni, és a játékra kellett koncentrálni – most tessék figyelni! –, színésznő szeretne lenni. Ráadásul úgy tűnik, határozott léptekkel halad tényleg afelé, hogy képernyőn maradjon. Kiderült ugyanis, hogy már több felkérést is kapott, induló műsorokkal megkeresték, és castingokon járt. Sőt, Mariann már a Jóban Rosszban stúdióját is bebarangolhatta.

Éden Hotel: elképesztően beindult Mariann karrierje

Ha pedig ez még nem lenne elég, a lány karrierjében a következő lépés, hogy új fotósorozat készül róla. “Úgy néz ki, hogy egy nagyon nagy vágyam újra teljesülni fog a modellszakmában” – mondta sejtelmesen az Aktívnak Mariann, aki 2012-ben egyébként az Év Playmate-je volt, így olyan hírességekkel is találkozhatott, mint Zimány Linda:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top