Sztárok

40 éves Jamie Oliver, a pucér szakács

1975. május 27-én született a brit szakács, aki megváltoztatta az ételekről és a főzésről alkotott eddigi elképzeléseinket. Nézzük, mitől sikeres Jamie Oliver konyhája azok körében, akik főznek, és azok között is, akik esznek!

Bár a kis essexi faluban született fiú vendéglátós családban nőtt fel, és sokat ügyeskedett szülei pubjában, arra azért mégsem gondolt volna senki, hogy egyszer a világ élvonalába tartozó sztárszakács lesz belőle. Jamie Oliver már huszonévesen megmutatta különcségét és újfajta gondolkodásmódját, miszerint a főzés nem nagy kunszt, csak tudni kell a titkát. Az emberek világszerte imádják Jamie-t, mert arra sarkallja őket, hogy merjenek önmaguk lenni a konyhában, kísérletezzenek, főzzenek bátran és kreatívan, és hajítsák el a porlevest.

Az egyszerű étel a legjobb étel

A titok Jamie Oliver szerint a jó alapanyagokban és egy kis odafigyelésben rejlik, na és persze abban, hogy ne bonyolítsuk túl a dolgokat. Pucér szakács című első tv-műsorában megmutatta, hogyan lehet gyorsan, kevés és olcsó hozzávalóból világraszóló ebédet kanyarintani.

30 perc alatt is csodát lehet tenni

Azokra is gondol, akik nem tudnak órákat tölteni a konyhában naponta, de szerinte ez nem is szükséges. A “Jamie 30 perces kajái” című műsorban olyan ételeket mutat be, amelyek pillanatok alatt elkészíthetők. Nem is gondolnánk, mi mindenre elegendő félóra.

Főzzünk abból, amit találunk!

Jamie Oliver arra is sokakat megtanított, hogy nem feltétlenül kell tömött kosarakkal hazaérkezni a vásárlásból ahhoz, hogy finom ételeket főzhessünk. Elég, ha körülnézünk, mit találunk otthon a konyhában. Néhány fej hagyma, egy kis sajt és kenyér, és máris kész lehet egy ínyenc vacsora.

Főzni bárki tud

Jamie Oliver világhírnevét és vagyonát többek között arra használja fel, hogy gyerekeken és hátrányos helyzetű embereken segítsen. Ennek érdekében végigjárta az iskolákat, megnézve, mit esznek, és mit kellene valójában enniük a gyerekeknek, valamint olyan éttermeket hozott létre, ahol rossz körülmények között élő fiataloknak ad képesítést és munkát.

Nyáron mozduljunk ki a konyhából!

Jamie arra buzdít mindenkit, hogy ha beáll a jó idő, és jön a verőfényes napsütés, mindenki költözzön a szabadba, és készítsen finomságokat a friss levegőn. Mi lehet élvezetesebb annál, ha a családdal, barátokkal együtt főzőcskézünk a kertben?

 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top