Sztárok

Ezt tanítja Horváth Éva a leendő szépségkirálynőknek

Horváth Éva tanárnak állt a Miss Balaton 2015-ös szépségversenyén. A modell elmondta, mik azok a dolgok, amiket feltétlenül szeretne átadni a leendő győztesnek.

Megkezdődött a jelentkezés a 2015-ös Miss Balaton by Cosmopolitan versenyre, ahol az indulókat olyan sztárok várják, mint a VIVA műsorvezetője, Iszak EsztiEpres Panni modell, és a verseny koordinátora Horváth Éva. “Nagyon jó élmények kötnek a tavalyi versenyhez, a lányokkal azóta is gyakran találkozunk egy vacsorára vagy kávéra, és a mai napig emlegetik, hogy a kemény munka mellett milyen jól érezték magukat” – kezdte Horváth Éva. “Az előző évben nem tudtam minden ötletemet megvalósítani, így most külön öröm, hogy a kedvenc témáimban is fejleszthetem a versenyzőket, mint a protokoll és azok az alapismeretek, amelyek egy szerződéskötés során fontosak. Mindenekelőtt arra biztatom a jelentkezőket, hogy ügyeljenek a beküldött a fotóikra, hiszen ez alapján juthatnak tovább a személyes castingokra, és az első benyomás nagyon fontos” – tette hozzá a Miss Balaton koordinátora.

Ezt tanítja Horváth Éva a leendő szépségkirálynőknek

A tavalyi szépségkirálynőnekKirály Lilinek nagy álmai váltak valóra, miután megnyerte a Miss Balatont. “Nagyon boldog vagyok, hogy elindultam a versenyen. Jó érzés, hogy a szakmában is ismernek már és rengeteg lehetőséget kapok. Az új versenyzőknek azt tanácsolom, hogy mosolyogjanak és higgyenek magukban. Először én is kevesebb önbizalommal érkeztem, de ahogy haladtam előre a megmérettetéseken, hétről hétre éreztem, hogy egyre magabiztosabb vagyok. A Miss Balaton tökéletes lehetőség a személyiségfejlesztésre is”üzente a 2014-es szépségkirálynő, aki a verseny óta jár már Amerikában és Mexikóban, ráadásul számos reklámkampányban is szerepelt.

Galériánkban megnézheted, milyen volt a Miss Balaton sajtótájékoztatója Horváth Éváékkal:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top