Sztárok

Születésnapján tudta meg Ördög Nóra, hogy várandós

Ördög Nóra kislánya, Mici kétéves lett, a nagy nap alkalmából pedig a műsorvezetőnő nagyon megható posztot tett közzé. Ördög Nóra bejegyzéséből az is kiderül, mi volt számára a legemlékezetesebb születésnapi ajándék.

Nosztalgikus hangulatba került Ördög Nóra, hiszen kislánya, Mici a napokban lett kétéves. A születésnap pedig szép emlékeket idézett fel a TV2 műsorvezetőjében, aki gondolatait a Kisfelfedező blogon osztotta meg. “(…)szülinapom volt nekem is, éppen a 31., amikor végül átnyújtotta Micit a sors: a csomagolás már megtépázva, a masni is rég elveszett róla valahol félúton két beavatkozás között, de nem tudom, valaha fogom-e még egyszer érezni azt a csontig hatoló boldogságot, mint amikor megláttam a két elmosódott csíkot” – számol be bejegyzésében Ördög Nóra élete egyik legszebb napjáról, majd arról is ír, milyen érzések kavarogtak benne, mikor Mici második születésnapját ünnepelték.

Születésnapján tudta meg Ördög Nóra, hogy várandós

“Még csak 2 év telt el, de ha jobban belegondolok, úristen, pislogtam párat, és már eltelt két év!!! Szeretném lassítani a folyamatot, szeretném apránként, módszeresen bontogatni a csomagjaimat, szeretném kiélvezni az összes ajándék-pillanatomat! Két éve minden egyes nap megérdemelné a díszcsomagolást, és ahogy nézem ezt az idillt, megfogadom századszor is, hogy nem hagyom magam belekényelmesedni ebbe az állapotba. Mert kiváltságos vagyok, hogy ennek a kislánynak az anyukája lehetek, és akarom ezt az érzést magamnak minden áldott nap!”írja Örödg Nóra, aki ma már két gyermek, Mici és Vencel édesanyja. “Figyelem most egy kicsit magamat is a jelenben: az egyik karomon folyamatosan Vencel, a kisfiam, a másikban egy törlőkendő, egy félig rágott perec vagy egy cumisüveg, a fejemben meg egy komplett meteorológiai állomás, ami szünet nélkül elemzi a bőrömön keresztül beérkező adatokat, hogy biztosan nem kell-e már sapkát vagy kabátot adni erre a gyerekre. Anyuka lettem”osztja meg érzéseit Ördög Nóra, aki azt is hozzáteszi, legbelül már korábban is szülőnek érezte magát

“Most már azt is tudom, hogy nem akkor lettem anyuka, amikor 2013-ban a először felsírt a kislányom egy heves májusi zivatar után, hanem sokkal korábban. Már akkor is anyuka voltam, amikor őt kerestem minden szerelmeskedésben, minden orvosi papírban, minden elsiratott terhességi tesztben”írja Ördög Nóra, aki vélhetően sok fiatal édesanya és leendő anyuka gondolatait fogalmazza meg ebben a bejegyzésben.

A videóra kattintva megnézheted a legfrissebb felvételt Miciről:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top