Sztárok

Bódi Sylvi átértékelte az életét


Bódi Sylvi megújulva tért vissza Afrikából, a Budapest-Bamako raliról. A modellt megérintette az ott tapasztalt szegénység, aminek hatására már máshogy látja a világot.

Bódi Sylvi tizenhat napot töltött azzal, hogy autóval átszelje Afrikát. A versenyzés mellett Sylvi sok helyen jótékonykodott és csapatával számos adományt osztott szét a rászorulók között. Az úton pedig rengeteget tanult önmagáról és a világról is. “Hatalmas élmény volt, és nagyon örülök, hogy részt vettem a Budapest-Bamako ralin. A nomád körülményeket is jól bírtam, talán a legkellemetlenebb az volt, hogy nem tudtunk rendszeresen fürödni, pedig folyton mindent és mindenkit beterített a por és a homok” – kezdte beszámolóját Bódi Sylvi, aki izzasztóbb kalandokba is keveredett.

“Két félelmetesebb élményem volt a Budapest-Bamakón. Egyik alkalommal egy homokos területen tévedtünk el, ahol a négyes konvojunkból két autót több centi mélyen el is nyelt a homok. Ott végül vissza kellett fordulnunk, hogy ne legyen nagyobb baj. A második alkalommal a barátnőmmel egy kis izgalom kedvéért beültünk egy másik csapat autójába, ahol a sofőr elképesztően gyorsan vezetett. El is tévedtünk rendesen, ráadásul egy ponton a srácok kiszálltak az autóból, és elmentek megkeresni az utat, csak nem találtak vissza. Végül úgy sikerült visszajönniük, hogy mi eszeveszettül nyomtuk az autó dudáját, és az meghallották”osztotta meg élményeit Bódi Sylvi, aki számára ennyi időt is elég volt ahhoz, hogy Magyarországra visszatérve máshogy lásson dolgokat.


“Egy ilyen kaland megváltoztatja az ember értékrendjét. Vannak dolog, amiket alapvetőnek veszünk, pedig egyáltalán nem azok. Ilyen például a  meleg víz, vagy az, hogy van ágyunk, ahova lefekhetünk. Azt gondolom, egyszer mindenkinek érdemes lenne elmennie Afrikába, mert attól, amit ott láthat és tapasztalhat, az ember átértékeli a dolgokat.”

Galériánkat végigkattintva megnézheted, milyen volt Bódi Sylvi útja

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top