Sztárok

Ilyen volt Hosszú Katinka éve képekben

Világcsúcsok, éremtenger, elismeréshegyek – így lehetne röviden-tömören összefoglalni Hosszú Katinka idei évét, melynek a legboldogabb perceit Facebook-oldalán keresztül rajongóival is megosztotta.

Január

Alig kezdődött el az év, Katinka máris belevetette magát a kőkemény edzésekbe, amelynek része az embert próbáló, 10 fokos jégfürdő.

Február

A siker nem váratott sokáig: a nizzai Golden Lanes versenyről négy arannyal, Luxemburgból pedig hat arannyal tért haza.

Március

Az év harmadik hónapjáig nem igazán került fel olyan fotó Katinka Facebook-oldalára, amelyen ne éppen edzene vagy érmekkel a kezében fotózkodna.

Április

Néhány nap pihenőt engedett magának bajnokunk és férje, aki egyben az edzője is, Shane, akik hazalátogattak San Franciscóba. A rövid szusszanás után együtt utaztak Törökországba, ahol Katinka beszédet tartott a FINA képviseletében, majd április végén úszott egy újabb világcsúcsot és még a brazil bajnokság legeredményesebb úszója és edzője címet is bezsebelte a házaspár.

Május

Két világcsúcs között jár a pihenés.

Június

A világ medencéi után a Balcsiban is megmártózott, többek között Risztov Éva és Gyurta Dániel társaságában, akikkel 10 km-t úsztak le. Legalább Katinka megúszta a fertőzést.

Július

Nyár közepére a sok úszódresszes, edzőtermes fotó mellett már sikerült egy Katinka csiniben képet is közzétennie. Persze ez is egy edzőtáborban készült.

Augusztus

Augusztusra pedig a facebookos rajongótábor létszáma elérte az 50 ezret, aminek az úszónő ennyire örült:

Szeptember

A hongkongi verseny előtt egy kis városnézést is be tudtak iktatni. Majd először nyert 10 számot egy világkupa-állomáson.

Október

Az év vége felé pedig már egy kis móka is belefért a feszített tempóba.

November

Az Iron Lady megszületett! Nemcsak könyvében írta meg a világsikerig vezető utat, de az év végére az úszótörténelembe is beírta magát: ő lett az első úszónő, aki dollármilliomossá úszta magát.

December

És hogy az év utolsó hónapja se teljen eseménytelenül, Katinkát december elsején Dohában az Év Női Úszójának választották, a rövidpályás úszó-vb-n pedig világcsúccsal zárt: 4 aranyérme mellé 2 ezüstöt és 1 bronzot is bezsebelt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top