Sztárok

Az X-Faktor miatt szakított barátnőjével Nagy Ricsi

Nagy Ricsi csakis és kizárólag a versenyre szeretett volna koncentrálni, ezért még a válogató előtt véget vetett párkapcsolatának.

A gimnazista fiú 2013-ban nagy álmokkal érkezett az X-Faktorba, ám Tóth Gabi Mentorházában elvérzett. Bár a kudarc megviselte, nem adta fel az álmát, idén ismét nekivágott az X-Faktornak és láss csodát: ez alkalommal sikerrel járt, Alföldi Róbert beválasztotta a legjobb háromba. Nagy Ricsi az elmúlt egy évet a gyakorlásnak szentelte, mindent feláldozott azért, hogy bejusson az élő show-ba – még a párkapcsolatát is.

“Nyolc hónapig voltunk együtt a barátnőmmel, mivel ő is nyíregyházi, így sűrűn tudtunk találkozni, viszont rá kellett döbbennem, hogy – ha bekerülök az élő adásokba – nem lesz annyi időnk egymásra, mint szeretnénk, távkapcsolatban pedig nem akartam élni. Ráadásul egész nap próbálunk, telefonon is alig tudtunk volna beszélni, ez így egyikünknek sem lett volna jó. Szakítottunk – ő jobban tud koncentrálni a tanulásra, én pedig a versenyre” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak a fiatal énekes, hozzátéve: szereti kiélvezni az életet.

Fotó: RTL Klub
Fotó: RTL Klub

Alföldi Róbert mentoráltja azt mondja, már most, ennyi idő elteltével látja magán a fejlődést. “Alföldi Róbert kiváló szakember, szerintem minden mentoráltja nevében mondhatom ezt. Múltkor elmentünk vacsorázni, és azt figyeltem meg, hogy olyan személyisége van, és olyan karakter, hogy egyszerűen nem tudsz másra figyelni, csak rá. Ha nem figyeled, amit mond, nagyon sokat veszthetsz, mert csak olyan dolgokról beszél, amiknek tényleg súlya van, amik lényegesek. Felesleges dolgokról soha nem esik szó, és ez így van rendjén.” Ricsi azt is elárulta, hogy az első élő show-ra való felkészülés során leginkább a kamerába való nézéssel gyűlt meg a baja, ugyanis csukott szemmel szeret énekelni. 

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top