Sztárok

Jóképű fiatalemberré érett a legnagyobb Beckham gyerek

A Beckham család legidősebb gyereke, Brooklyn ezúttal már nem a szülei, hanem barátnője miatt kerül az újságokba. Lassan úgy tűnik, hogy a második generációs Beckhamek folynak majd a csapból is.

Még csak 15 éves, de Brooklyn Beckham egyre többet szerepel a szórakoztató rovatok híreiben. Igaz, nem azért, mert szeretne. Jelenlegi barátnője, a tinisztár Chloe Grace Moretz kapcsán fotózzák, és mintha a Teen Vouge magazinnak adott interjúból is a legtöbbeket csak az érdekelt volna, hogy mit mond a 17 éves színésznő a Beckham gyerekről. “Amit igazán érdekesnek találok Brooklynban – amit imádok benne –, hogy nagyon szenvedélyes, ha akar valamit. És ő profi futballjátékos akar lenni. Élvezem, amikor olyannal lehetek, aki hozzám hasonlóan komoly gondolkodású.”

Lassan lepipája apját Brooklyn Beckham

Szülei ugyan imádnak szerepelni, és szépen meg is élnek ebből, de arra ügyeltek, hogy a gyerekeiket a lehetőségekhez képest távol tartsák a nyilvánosságtól. Ritkán hordták őket bemutatókra, nem szerepeltették őket nyakra-főre, de Brooklynnak mégis természetes, hogy a magánélete részben a nyilvánosság előtt zajlik. Nem zavartatja magát, amikor fotózzák, vagy írnak róla. És ha hinni lehet Chloe-nak, akkor egyre többet hallunk majd a kamaszról, aki élni szeretne az előnyeivel.

Beckham-gyerekként biztosan érik majd olyan vádak, hogy csak a szülei miatt jut el bárhova. De lassan felnő egy egész generációnyi sztárgyerek, akik a szüleik miatt kiskoruktól reflektorfényben élnek. Néhány év, és nem Victoria vagy David Beckham gyerekeként emlegetik majd a legidősebb Becks gyereket, hanem mondjuk éppen a sportteljesítménye vagy a bulik miatt. A hozzá hasonló sztárgyerekek élete már csak azért is érdekes, mert kicsit olyanok, mint egy szappanopera szereplői: távoli rokonként kezeljük őket, és tudni akarunk arról, mi van velük, végül is a szemünk előtt nőttek fel. Már látom magam előtt azt a magazint, amelynek a címlapján Brooklyn Beckham esküvőjéről számolnak be, mellette Angelina Jolie és Brad Pitt lányának, Zaharának a legújabb filmszerepéről olvashatok.

Brooklyn Beckhamről készült képgalériánkat itt végiglapozhatod:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top