Sztárok

Ő bűvölte el teljesen Sarka Katát

Sarka Katát egy tizenkét éves kislány, Lenkovics Laura lenyűgözte szépségével.

Lenkovics Laura még csak tizenkét éves, de már ugyanennyi koronát nyert el különböző szépségversenyeken – írja a Bors. “Két és fél éves lehettem, amikor Dél-Afrikában egy világversenyen különdíjas és harmadik helyezett lettem, a versenyt ráadásul hároméveseknek rendezték. Alig egy évvel később Dominikán viszont már enyém lett a korona, a kifutón még cumival a számban vonultam végig” – mondta Laura, akit ezúttal Sarka Kata is megkoronázott. “Sokszor támadják azokat, akik már gyerekként szépségversenyekre viszik a lányaikat. Én azt gondolom, nagyon sok előnye származhat belőle bármelyik gyereknek… Ha helyén vannak kezelve az esetleges kudarcok, akkor azok erősebbé tehetik a kicsiket. Megtanulnak küzdeni, célokat tűznek maguk elé, és a jövőjüket és megalapozhatják” – mondta a nemrég hatodik házassági évfordulóját ünneplő Sarka Kata.

Sarka Katáról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top