Sztárok

Bagi Iván beszólt Szinetár Dórának

Szinetár Dóra kijelentésével hatalmas lavinát indított el. A színésznőnek Bagi Iván is keményen beszólt – írja a Bors.

Ahogy arról tegnap mi is beszámoltunk, Szinetár Dóra kijelentésével, miszerint azért nem lép többet színpadra Bereczki Zoltánnal, mert nem akarja úgy végezni, mint a Korda házaspár, sokaknál kiverte a biztosítékot, többek között Bagi Ivánnál is. “Dóri rendkívüli módon tiszteletlen, pökhendi és lekezelő volt velük szemben. Így nem lesz szimpatikus a közönsége számára, a publikum ezt nem szereti. Nem értem, miért mondta ezt. Ezt abszolút barátilag, építő jellegű kritikával mondom neki, mert ebből többet tanul, mintha dicsérnénk. Kívánatos lenne, hogy bocsánatot kérjen. Dóri, ez öngól volt. Legalább a kollégáinkat tiszteljük” – mondta a humorista.

Szinetár Dóra reagált a vádakra

Az énekesnő lavinát indított el mondatával, és bár a Borsnak nem kívánt nyilatkozni, közösségi oldalán reagált Kordáék kiakadására:

“Bár nem szokásom a sajtóban megjelent cikkekre itt (vagy bárhol) reagálni, most mégis megteszem. Szüleim úgy neveltek, és ehhez 37 éve tartom magam, hogy ne bántsak senkit, ne »szóljak be« senkinek.
Most sem tettem. Ha valaki veszi a fáradságot, és visszanézi a TV2 Mokka című műsorának múlt keddi adását, az láthatja, hogy nem negatívan beszéltem a Korda György–Balázs Klári házaspárról, hanem Vujity Tvrtko kérdésére válaszolva annyit mondtam, nem szeretnénk (Bereczki Zolival) hasonló, »egymás-nélküliséget nem ismerő« helyzetbe kerülni. Azt is elmondtam, és továbbra is fenntartom, hogy szeretem és tisztelem Korda Györgyöt és Balázs Klárit, és semmiképp sem szerettem volna őket (sem) megbántani. Jelen történet mint az elmúlt években oly sok más is  a bulvársajtó által felfújt, rosszindulatú próbálkozás, semmi több. És nem összeegyeztethető sem az erkölcsi normával, ami szerint élek, sem a világnézetemmel.
Ezt most fontosnak tartottam elmondani.

Szinetár Dóra reagált a Korda házaspár kiakadására
Sarka Kata új külsőt villantott. Részletek itt!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top