Sztárok

Új fejezet kezdődik Majka és Dundika életében

Az idei szeptember igazán különleges lesz Majkáék számára: a Majoros család legkisebb tagja, Marián ugyanis óvodába megy.

Nem egyszerű elengedi a kezét, már most rosszul vagyok a tudattól, hogy milyen érzés lesz otthagyni az oviban” – mondta Majoros Hajni, amikor arról kérdeztem, milyen érzésekkel a szívében gondol az új helyzetre, vagyis arra, hogy az übercuki Marián szeptemberben óvodába megy. A Nagy Duett egykori szereplője ezt követően azt is elmesélte, hogy milyen okból kifolyólag döntött úgy, hogy mégsem adja bölcsődébe imádott kisfiát.

“A testvérem bölcsődében dolgozik, s mivel tőle rengeteg pozitív dolgot hallottam, ezért beírattam Mariánt egy budapesti intézménybe. Elmentünk, ott voltunk, majd láttam, ahogy a hatvan-hetven gyerek kivonul a kertbe, és egyből arra gondoltam, hogy “na, az én fiam biztos csinál majd valamit, vagy történik vele valamiféle baleset”, így másfél óra után eljöttünk. Az ismerőseim, barátaim azt mondták, hogy ez valójában csak kifogás volt a részemről, mert tudat alatt nem akartam elengedni” – mosolygott. S bár a Nagy Duett már jó ideje véget ért, Hajninak egyetlen perce sincs unatkozni: gőzerővel keresi a legmegfelelőbb intézményt Marián számára.

Új fejezet kezdődik Majka és Dundika életében

“Három intézményt néztem ki: az első teljes mértékben átlagos óvoda, a másodiknak az az érdekessége, hogy vegyes csoportok vannak (kisebbek-nagyobbak együtt), a harmadikban pedig idegennyelv-tanítás és különböző foglalkozások folynak. Még nem döntöttem el, melyik mellett teszem le a voksomat, egy biztos: a választásomnál a kisfiam érdekeit fogom szem előtt tartani.” Majoros Hajni végezetül azt is elmesélte, hogy kedvese, Majka – a feszített tempójú munka miatt – kényszerpihenőt tart.

“Peti számára a fesztiválozásról és a koncertezésről szól az egész nyár, rengeteg a felkérésük, és egy újdonságon is dolgozik, amiről egyelőre nem mondhatok többet. Ha minden igaz, lesz egy szabad hete, amikor el tudunk menni egy kicsit kikapcsolódni és pihenni. Az úti célt még nem választottuk ki, európai országokban gondolkodunk, lehet, hogy Görögország lesz a »befutó«. Az az igazság, hogy mióta Marián megszületett, ebből a szempontból minden borult, a nyaralás előtt már nem arra figyelünk, hogy semmit se hagyjunk otthon, hanem arra, hogy milyen a szállás, van-e kerítés, biztonságos-e a környék – Marián eléggé eleven gyerek, fontos, hogy minden stimmeljen.”

Majkáékról készített galériánkat itt megnézheted:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top