Sztárok

Óriásit villantottak a szépségkirálynő-jelöltek

Miután megnéztük a tizenhat döntős rendkívül érdekfeszítő bemutatkozó filmjét, kezdődhetett a második tour: ez alkalommal a lányok hétköznapi viseletben mutatták meg magukat.

De, mielőtt bárki azt gondolná, hogy a lányok holmi farmernadrág–fehér póló kombóban léptek a színpadra, eláruljuk, hogy bizony nagyon fifikásak voltak a készítők, és tettek némi csavart a dologba. Dobpergés: a lányok – a 60-as években óriási népszerűségnek örvendő – pin-up stílusú ruhakölteményekben álltak a színpadra. Hát, nem tudom, az igazat megvallva én nem igazán értettem ennek a fordulónak a miértjét, de biztos bennem van a hiba.

Lényeg a lényeg, hogy hiba csúszott a gépezetbe (a kifutó elejénél található szélgép a ludas), és néhány leányzó esetében több látszódott a kelleténél. Egészen konkrétan az történt, hogy – a szélgép hatására – fellibbent a nagy pörgős szoknya, a tökéletes popsi meg kivillant – mindezt egyébként csak maguk az érintettek nem vették észre, de nekik nem is az dolguk, hogy ilyesmivel foglalkozzanak, hanem hogy szépen mosolyogjanak. Ez pedig – remélem ti is így gondoljátok – pipa. Az MTVA oldalán egyébként kerestük az ominózus pin-up fordulós videót, ám ez idáig még nem töltötték fel – amint kikerül az oldalra, frissítjük cikkünket, és mindenki megnézheti a popsivillantó szépségkirálynő-jelölteket. Balhé ezúttal egyébként nem volt, mindenki elfogadta a koronát.

A videó továbbra sem került fel, az internetet böngészve viszont találtunk egy fotót – erről beszéltünk:

Fotó: Kobakfotó
Fotó: Kobakfotó

A Magyarország Szépe címet Kulcsár Edina zsebelte be (ő lett egyébként a közönségdíjas is), az első udvarhölgy Katona Gitta, a második udvarhölgy pedig Van den Bosh Sydney lett. Ha minden igaz, kolléganőm már úton van a műsort követő afterpartyra, hogy aztán holnap jól beszámolhasson nektek arról, hogyan buliztak Magyarország “jó csajai”.

Addig is, mindenkinek szép vasárnap estét kívánunk a következő nótával:

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top