Sztárok

Új hagyományt teremtett Rubint Réka és Schobert Norbi

Vasárnap délután rendezték meg a Color Run elnevezésű futóversenyt, amelyen a civilek mellett több hazai híresség is részt vett: Weisz Fanni, Nagy Adri és Gombos Edina mellett Rubint Réka is lefutotta az öt kilométeres távot.

A fitneszedző épp egy megbeszélésre tartott, amikor utolértem telefonon: Rubint Réka először elmesélte, pontosan mi is a lényege ennek a versenynek, majd azt is elárulta, hogy milyen hagyományt teremtettek a férjével, Schobert Norbival. “Kilométerenként volt egy úgynevezett színkapu, amin áthaladva különböző színű festékeket szórtak ránk – a verseny végére a lilától a piroson át a narancssárgáig mindenféle szín megtalálható volt rajtam. A hazafelé út elég vicces volt, ugyanis meg kellett állnom a benzinkúton, valamint a zöldségesnél, ahol hát eléggé furcsán néztek rám a jelenlévők. Mondtam nekik, hogy nyugalom, nem őrültem meg, csak futóversenyen voltam.” Réka szerint a rendezvény azért (is) volt jó, mert abszolút amatőr futók is részt vehettek rajta.

Új hagyományt teremtett Rubint Réka és Schobert Norbi
Nem az volt a lényeg, hogy mennyi idő alatt futja le az illető a távot, hanem az, hogy megtegye és célba érjen. Azt vettem észre, hogy sok olyan ember is eljött, aki egyébként egyedül nem jár el futni – sokan közülük szerintem a »bulis« hangulatnak köszönhetően kedvet kaptak a mozgás e formájához.” A nemrégiben címlapfotózáson részt vett anyuka azt is elárulta, hogy a nyár nagy részét munkával fogja tölteni, s csak augusztusban fog engedélyezni magának néhány pihenőnapot.

Jövő héten lesz a születésnapom, ezért a gyerekekkel együtt elutazunk négy-öt napra belföldre, majd kezdődik a külföldi alakreform tábor – ami nekik pihenés, nekem viszont munka. Augusztusban azonban elszökünk Norbival tíz napra, terveink szerint az Alpok felé vesszük az irányt. Tudod, mielőtt megműtötték a szívét, tartottunk egy amolyan utolsó nászutat, és ott, akkor megfogadtuk, hogy ha sikeres lesz a beavatkozás, akkor ezt minden évben megismételjük. Mostanra mondhatni hagyomány lett belőle, alig várom, hogy útnak induljunk.”

Galériánkban megnézheted, kik vettek részt az eseményen:

Megnézem
Összes kép (1)

A Hajdú-Sarka házaspár merész nyaralós fotóját pedig megnézheted a Hír24 oldalán!

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top