Sztárok

Szepesi Nikiéknél mégsem lesz esküvő

Szepesi Niki már május óta üres ágyban ébred fel, mert vőlegénye külföldön dolgozik.

Szepesi Niki vőlegénye májusban úgy döntött, hogy egy folyami hajóra megy dolgozni, pusztán anyagi okok miatt. A külföldi munka miatt kénytelenek voltak lefújni az esküvőt – írja a Blikk.

A jelenleg felszolgálóként dolgozó Ádám csupán pár napra tud havonta hazajönni, ezért leginkább telefonon és interneten tartja menyasszonyával a kapcsolatot.

“Itthon volt munkája, de ez jobb lehetőségnek tűnt. Viszont abba én sem gondoltam bele, hogy ilyen nehéz lesz nélküle. Négy és fél éve élünk együtt, most pedig úgy kelek fel minden reggel, hogy nincs mellettem, és nagyon hiányzik. Most volt itthon 2 napot, de utána már ment is tovább dolgozni. Legközelebb július közepén találkozunk majd négy napot, de még nem tudom, hogy utána mikor jön haza. Ezért is döntöttünk úgy, hogy bár tavaly volt az eljegyzés, és szó volt arról, hogy idén összeházasodunk, de erről most lemondtunk.” – mondta Szepesi Niki.

Amióta azonban az egykori úszónő egyedül van, és eljár bulizni a barátaival, a pasik újra szemet vetettek rá és megpróbálják levadászni.

“Az egyetlen jó a dologban, hogy sokkal több időt tudok a barátaimmal tölteni, néha bulizni is eljárunk. Amikor Ádám még itthon volt, minden percünket együtt töltöttük, és hanyagoltam a barátokat.”

“Bennük van a vadászösztön. Odajönnek, bókolnak, megismernek, és ez jólesik, de a szívem foglalt, ezt el is szoktam mondani nekik. És ami még inkább meglep, hogy a csajok is odajönnek hozzám, gratulálnak, hogy el mertem mesélni életem legsötétebb korszakát.” – mesélte Szepesi a körülötte legyeskedő férfiakról.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top