Sztárok

Idősebb nőt szeret az RTL szívtiprója

Nem szomorkodott sokáig VV Dorka után VV Zsolt. A Való Világ 6. szériájának macsójaként emlegetett srác máris szerelembe esett.

VV Zsoltot egy érettebb lányhoz fűzik gyengéd szálak – írja a Blikk. A húszéves srác a jelek szerint hamar túltette magát VV Dorkán, ezt bizonyítja az a tény is, hogy új kedvesével már most komoly tervei vannak.

Idősebb nőt szeret az RTL szívtiprója!

Korábban is szemezgettünk egymással, de amikor beköltöztem a villába, neki volt barátja. Aztán mire kiestem, már szakítottak. Julcsi öt évvel idősebb nálam, de nagyon tetszik, hogy sokkal érettebben áll a dolgokhoz, mint a velem egykorú lányok” – nyilatkozta az említett lapnak a VV6 egykori játékosa. Zsolt azt is elárulta, hogy sok hölgy felajánlkozik neki, de ő – mint az igazi úriemberek, ugye – ellenáll a kísértésnek.

Pontosan tudom, hogy ezeknek a megkereséseknek a többsége annak szól, hogy szerepeltem a tévében. Szerencsére Julcsi megértő, már megbeszéltük, hogy felesleges lenne féltékenykednie” – tette hozzá a kispesti fenegyerek, aki már hallani sem akar VV Dorkáról. Nofene.

A Való Világ 6. sorozatának játékosai a villában csak úgy ontották magukból a magvas gondolatokat, mi pedig szépen összegyűjtöttük a legjobb aranyköpéseket:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top