Sztárok

Celine Diont nem menedzseli többé a férje

Betegsége miatt volt kénytelen felhagyni felesége menedzselésével René Angélil.

1999-ben diagnosztizáltak először torokrákot Celine Dion férjénél, akinek – bár akkor legyőzte a gyilkos kórt – tavaly decemberben ismét megtámadta szervezetét a betegség. A 73 éves menedzser márciusban már tartott egy kisebb szünetet a munkában, ám most feleségével úgy döntöttek, itt az ideje visszavonulót fújni és véget vetni a közös munkának, hogy René kizárólag a gyógyulásra koncentrálhasson – írja a Female First.

Celine Diont nem menedzseli többé a férje


“Hosszú évek óta tartó barátságunkra, egymás tiszteletére és a múltbéli együttműködéseinkre való tekintettel ez volt a lehető leglogikusabb lépés”
– áll a producer közleményében, amiben bejelentette, hogy mostantól a 45 éves énekesnő menedzselésével foglalkozó cég ügyvezető igazgatója egyengeti felesége karrierjét, aki mellesleg a család legjobb barátja is egyben. “Végtelenül hálás vagyok, és megtisztelő ez az új kihívás, úgy tekintek rá, mint a 25 éves szoros, baráti munkakapcsolatunk folytatására” – nyilatkozta a kinevezett Aldo Giampaolo.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top