Sztárok

Jennifer Lopez cserbenhagyta rajongóit és zenésztársait – galéria

J. Lo, aki Pitbull-lal és Claudia Leittével adta volna elő a brazil futball-világbajnokság hivatalos dalát a nyitó eseményen, két nappal a vb indulása előtt mondta vissza a fellépését.

Ezzel pedig nemcsak a rajongóit, hanem zenésztársait és a futballvilág egyik legnagyobb eseményének számító bajnokság rendezőit is cserbenhagyta. A FIFA közleményben tudatta, hogy Lopez az előzetes tervekkel ellentétben mégsem lép színpadra a nyitó gálán. Az énekesnő sajtósa meg is erősítette a hírt, ám válasza korántsem mondható kielégítőnek. “Megerősítjük  a FIFA közeleményét. Sajnálatos módon Lopez kisasszony idén nem vesz részt a futball-világbajnokság nyitó ceremóniáján” – nyilatkozta a People magazinnak J. Lo képviselője.

Megnézem
Összes kép (1)

Néhány napja bejárta a világsajtót, hogy két és fél év együttélés után – ugyan nem először, de úgy tűnik, most végleg – véget ért Lopez és 27 éves kedvese, Casper Smart kapcsolata, miután kiderült, hogy a fiatal táncos egy transznemű modellel kavart exszerelme háta mögött. Bár a hivatalos álláspont szerint a fellépés lemondásának ehhez egyáltalán semmi köze.

Ha már élőben nem is fakad dalra, legalább a hivatalos videoklipben meghallgathatod, hogyan énekelte volna J. Lo a We Are One című szerzeményt.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top