Sztárok

Halle Berry évi 45 milliót csenget ki exkedvesének

Halle Berry és exkedvese, Gabriel Aubry 2011-ben szakítottak. Most 2014-et írunk, ami azt jelenti, hogy három esztendőbe telt, mire megállapodtak a közös kislányuk utáni tartásdíj összegében.

Sok kacifántos sztori van a sztárvilágban, de egyértelműen Halle Berryék viszik a prímet, és szerintünk nem is mostanában fogják őket letaszítani a képzeletbeli trónjukról. Röviden összefoglalva: Halle Berry egy párt alkotott Gabriel Aubry modellel, akitől 2008-ban született egy kislánya, Nahla, majd amikor 2011-ben szakítottak, elkezdődött a gyermek elhelyezésével, valamint a tartásdíjjal kapcsolatos hercehurca.

Halle Berry és exkedvese, Gabriel Aubry
Halle Berry és exkedvese, Gabriel Aubry

Közben volt egy verekedés, Gabriel összeverekedett a színésznő jelenlegi kedvesével, Oliver Martinezzel, és hát ne feledkezzünk meg arról sem, hogy sokáig úgy állt a dolog, hogy az Oscar-díjas sztártól elveszik a gyermekét. Halle Berry és exkedvese finoman szólva sem találták a közös hangot (képtelenek voltak megegyezni), ezért végül törvényes úton oldották meg a dolgot. A bíróság – három év után – a minap elfogadta és jóváhagyta a felek közötti megállapodást. Az egyezség alapján azt mondhatjuk, hogy Halle Berry elég rosszul járt: havi 16 ezer dollárt (vagyis évente kb. 200 ezer dollárt) kell kipengetnie egykori kedvesének “gyermektámogatási díj” címen, ehhez pedig még hozzáadódik a hatéves Nahla iskoláztatásának a díja, amely – ha jól sejtjük – szintén nem két dollár. Gabriel egyébként azt mondja, hogy nagyon nagylelkű volt, ugyanis a kislány egészségügyi ellátásnak a költségeit megosztotta – mégse maradjon minden Halle-ra alapon. A Daily Mail információi szerint a kétgyermekes színésznő örül annak, hogy végre pont került az ügy végére, még akkor is, ha ezt követően mélyen a zsebébe kell nyúlnia.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top