Sztárok

Füvezős kegyeltjeit védi Simon Cowell

Simon Cowell védelmébe vette a One Direction brit csapat két, füves cigit szívó tagját. Meglepő? Nem, elvégre ő fedezte fel őket.

Az történt, hogy néhány nappal ezelőtt felkerült egy felvétel a legnagyobb videómegosztóra, amelyen a One Direction brit fiúcsapat két tagja, Zayn és Louis éppen füves cigit szív. Ejnye-bejnye, amúgy pedig erről beszélünk:

A fiatalok körében állítólag roppant népszerű csapat még 2010-ben tűnt fel a brit X-Faktorban, ahol is egy tökéletesen eladható (értsd: a tinilányok megőrülnek értük) kis bandát varázsoltak belőlük. Mindebben persze a műsor atyjának, Simon Cowellnek is vastagon benne volt a keze, hiszen a tehetségkutató után ő kezdte egyengeti az inkább külsejükkel, semmint a hangjukkal hódító fiúk pályáját. Egy kikötést tett: nagy hülyeséget ne csináljanak – ám mint a mellékelt ábra mutatja, ez nem igazán jött össze.

A fiúk, igaz, Peruban és legálisan, de betéptek, a videó felkerült a netre, a szülők kiakadtak, több ezer rajongó meg úgy döntött, hogy köszöni szépen, akkor ezen túl nem kér a srácokból. A világért sem szeretnék okoskodni – alapvetően én is elég naiv vagyok –, ennek ellenére soha, egyetlen pillanatig sem gondoltam, hogy ezek a fiúk (akár más tinisztárok) egész álló nap otthon ülnek és kakaót/teát szürcsölgetve nézik a Tom & Jerryt. Az persze már egy másik kérdés, hogy ki mennyire ért egyet a marihuánahasználattal, az mindenesetre szerintem biztos, hogy akkor sem jártak volna jobban, ha egy olyan videó kerül elő, amelyen nem kicsit illumináltan csúsznak-másznak a padlón – mert ugye ilyet is láttunk már.

Simon Cowell a minap egyébként egy interjúban védte meg a két említett srácot, mégpedig a következőképp: “Rengeteg olyan előadóval dolgoztam már együtt, akik elvetették a sulykot, és akik egyáltalán nem tisztelték a rajongóikat. Ezek a srácok imádják a rajongóikat. Azért dolgoznak, hogy örömet okozzanak nekik.” PR-szöveg vége, köszönjük, Simon.

Füvezős kegyeltjeit védi Simon Cowell

“Ők a legszorgalmasabb srácok, akikkel valaha együtt dolgoztam. Nem változtak, még mindig ők Nagy-Britannia legnagyobb exporttermékei. Na jó, azért van, ami sok(k).

Füvezős kegyeltjeit védi Simon Cowell

“Ez az ő magánügyük, nem akarok belemenni a részletekbe. Remélem, a rajongók lojálisak maradnak, és nem fordulnak el a srácoktól – ez minden, amit mondhatok.”

Füvezős kegyeltjeit védi Simon Cowell

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top