Sztárok

Végtelenül kínos helyzetbe hozták Gájer Bálintot

Egy félreértés miatt roppant kínos helyzetbe került a The Voice egykori versenyzője, Gájer Bálint.

Mérges vagyok, ez így elég kellemetlen!” – így jellemezte a helyzetet Gájer Bálint, de ne szaladjunk ennyire előre. Az egész történet úgy kezdődött, hogy a The Voice egykori versenyzőjét “Az év felfedezettje” díjra jelölték a Fonogramon, Bálint a jó hírt persze azonnal megosztotta a követőivel a közösségi oldalán, és nem győzte fogadni a gratulációkat.

E-mailben értesült arról, hogy még sincs a jelöltek között

Ez akár egy szép történet is lehetne, csakhogy ezzel még nincs vége: az énekes nem sokkal később egy e-mailből értesült arról, hogy valójában nem őt, hanem egykori ellenfelét, Pál Dénest akarták a díjra jelölni. Az illetékesek persze elnézést kértek, de ez a helyzeten nem sokat változtatott. Gájer Bálint – abszolút érthető módon – felháborodott, és a közösségi oldalán osztotta meg a témával kapcsolatos érzéseit a követőivel. “A szervezőknek kéne megvizsgálni kire lehet szavaznia a szakmai zsűrinek. És ezt akkor tegyék meg, mielőtt még az előadót értesítik hivatalosan a jelölésről. Ez így elég kellemetlen!” – írta Gájer. Az emberek – ahogy az ilyenkor lenni szokott –  elkezdtek összeesküvés-elméleteket gyártani Bálint ezt sem hagyta szó nélkül.

A jelöltek listája, amin Gájer Bálint nevét Pál Dénesére cserélték
A jelöltek listája, amin Gájer Bálint nevét Pál Dénesére cserélték

Nem kell összeesküvés-elméleteket gyártani! Ez egy kellemetlen félreértés. Ahogy láttam, más kategóriában történt változás. Egyébként kaptam egy hivatalos levelet, melyben elnézést kérnek a figyelmetlenségért. Azért az jó érzés, hogy a szakmai zsűri jelölt a díjra” – folytatta az énekes. Ezt követően a követői közül néhányan a The Voice győztes Pál Dénest kezdték el ekézni, aki – miután Gájer Bálint megvédte – az ominózus bejegyzés alatt, kommentben reagált a történtekre. Tudjuk, bonyolult történet, de ne veszítsétek el a fonalat!

Akaratán kívül került kellemetlen helyzetbe Pál Dénes

Köszönöm Bálint! Ahogy Te sem, én sem értem, hogy történhetett ez a félreértés, nekem is ma hívták fel a figyelmemet rá. Remélem, hamarosan tisztázódik, hogy mi volt ennek az oka. Az vitathatatlan, hogy remek előadó vagy, és több kategóriában is megérdemelnéd a jelölést. Sajnálom ezt a helyzetet, de látod, a közönséged ettől csak még jobban szeret Téged, és végül is értük vagyunk!” – dicsérte egykori versenyzőtársát Pál Dénes, akinek mi ezúton odaítéljük az év überudvarias, überdiplomatikus embere díjat.

Gájer Bálint is indult a 2014-es A Dalon, itt meghallgathatod a dalt:

A TV2 újraindítja ikonikus valóságshow-ját, tehát a Nagy Testvér újra figyelni fog. Az első széria meghatározó arca, Pongó fejtette ki most véleményét a realityről. Részletek a Hír24 oldalán.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top