Sztárok

Kínos helyzetbe került Szinetár Dóra – videó

Szinetár Dóra a Szombat Esti Láz háziasszonya, Ördög Nóra miatt került olyan helyzetbe, amilyenbe vélhetően nem szeretett volna.

Kínos helyzetbe került Szinetár Dóra - videó

Kínos jelenetnek lehettek szemtanúi a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés című showműsor nézői. Történt ugyanis, hogy Makranczi Zalán és táncpartnere, Práger Kitty egy igencsak vad és extrém produkciót mutattak be, a színészt konkrétan a kezeinél és a lábainál is kikötözték, a “fogságból” pedig Kitty szabadította ki. A produkció végén – ahogy az lenni szokott – Ördög Nóra beszélgetett egy keveset a páros tagjaival, majd Szinetár Dórához fordult: “Ne haragudj Dóri, megkérdezhetem, honnan jön Zalánnak ez a kikötözés mániája? tette fel a kérdést a második gyermekével várandós műsorvezető.

Szinetár Dóra arckifejezéséből jól kivehető volt, hogy erre a kérdésre bizony nemigen számított. A balesetet szenvedett színésznő nemes egyszerűséggel kijelentette, hogy erre most inkább nem szeretne válaszolni.

Az ominózus jelenet az alábbi videóban látható:




Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top