Sztárok

Jé, ennek a filmsztárnak is zenekara van!

Steven Seagal június végén a blues-bandájával lép fel nálunk, Hugh Laurie pedig július közepén jön koncertezni, pedig korábban azt se tudtuk, hogy zenekarban játszanak. Ryan Goslingtól Kevin Costnerig számos hollywoodi sztárnak van saját hobbizenekara. Leleplező videók.

Hugh Laurie and The Copper Bottom Band

Dr. House a sorozat befejezése óta nem töri magát nagyon az újabb szerepekért, inkább zenélni kezdett. A Band from TV egy sorozatszínészekből összeálló, kizárólag jótékonysági gálákon fellépő formáció volt, és Laurie már ebben is benne volt, de Budapestre már a The Copper Bottom Banddel jön július 29-én a Kongresszusi Központba, hogy egy kis New Orleans-i stílusú bluest csapasson. Laurie énekel, gitározik, és zongorázik is, szóval igazi multitalentumot láthatunk hamarosan.

Steven Seagal Blues Band

A bluesgitáros, akitől biztosan nem láthatunk Tátrai Tiboros grimaszokat gitározás közben. Bár faarcú barátunkat leginkább olyan örökbecsű akciómozikból ismerjük, mint az Ölve vagy halva vagy a Törvényre törve, a fickó már tizenkét éves kora óta gitározik, énekel, és nem mellesleg az évek során óriási értékű gitárgyűjteményt halmozott fel. Ha valakinek nem tetszik majd a június 27-i produkció a Kongresszusi Központban, a helyében én tuti nem mernék reklamálni Putyin egyik legjobb haverjánál…

Kevin Bacon és a The Bacon Brothers

Bacon Brothers néven ugyan három ismert gengsztert is számon tartanak, ez az übercool név e cikkben egyértelműen Kevin Bacont és a tesóját, Michael Bacont jelöli. A testvérek már 1995 óta együtt zenélnek, és az elmúlt közel húsz évben már öt albumot is kiadtak. Ezeknek a híre valószínűleg azért nem jutott el hozzánk, mert klasszikus amerikai stílusú country-popban utaznak.

Ryan Gosling és a Dead Man’s Bones

Ryan Gosling a barátjával, Zach Shieldsszel kitalálta, hogy mivel mindketten imádják a kísérteteket és a szörnyeket, létrehoznak egy bandát, ami csak és kizárólag e témában ad elő dalokat. A Dead Man’s Bones (Halott ember csontjai) formáció másik szabálya az volt, hogy minden hangszeren csak ők ketten játszhatnak, még azokon is, amiket soha korábban nem vettek a kezükbe. Gosling főképp zongorán, gitáron és basszusgitáron bizonyított az éneklés mellett. A banda specialitása, hogy fellépéseiken mindig gyerekkórusokkal együtt zenélnek.

Kevin Costner & The Modern West

Tegye fel a kezét, akit meglep, hogy egy amerikai cowboy amerikai cowboyos zenét játszik? Senki? Jól van. Kevin Costner előadásában más típusú muzsikát el se tudnék képzelni. A countryzenekart Costner a felesége biztatására alapította még a kétezres évek közepén. A sok filmforgatás mellett túl sokat ült otthon? Ezt sajnos nem tudhatom, de az biztos, hogy azóta nagyon rákapott a zenélés ízére, ugyanis már négy albumot is kiadtak. Magyar fellépésről a country magyarországi népszerűtlensége miatt egyelőre ne álmodjunk.

Jada Pinkett Smith és a Wicked Wisdom

Will Smith a maga rappermúltjával nem tudom, mit szól otthon, hogy apró termetű neje, az inkább színésznőként híres Jada egy metálbanda élén találta meg a boldogságot, mert ez a párosítás őszintén szólva eléggé meglepő. Azért annyira nem zavarhatja a dolog, mert a Wicked Wisdom 2006-os albumának ő maga volt a producere. Akkor a hosszú turnézást némi pihenő és gyereknevelés követte, de tavaly év vége felé kijött egy új dal, ami állítólag egy új Wicked Wisdom album előfutára.

Macaulay Culkin és a The Pizza Underground

A Reszkessetek betörők-filmek egykor fényes múltú sztárja beszállt egy New York-i poénzenekarba, akikkel Velvet Undergrodund-dalokat dolgoznak át pizzás szövegű slágerekké. Igen, mindenki jól olvasta. A bandát tavaly eléggé felkapta a sajtó, pedig az olyan slágerekkel, mint a “Pizzafutárra várva” vagy a “Minden Pizza Party” valószínűleg csak egyszer lehet megmosolyogtatni a közönséget. Bár ki tudja, az Irigy Hónaljmirigy is létezik már egy ideje…

Dennis Quaid and the Sharks

Dennis Quaid a zenélésre egészen biztosan csak hobbiként tekint, ugyanis a bandája már húsz éve létezik, de még nem adtak ki egyetlen hivatalos videót sem. A napvilágot látott kamerás koncertfelvételek azért eléggé nyilvánvalóvá teszik, hogy a jobbára régi rock and roll slágerekkel fellépő zenekar messze van attól, hogy világszenzációnak nevezzük. Szerencsére nem is akarnak azok lenni, és ez így van jól.

Tim Robbins & The Rogues Gallery Band

Megint egy idős sztár, megint country. Állítólag Robbins 25 év alatt írta azokat a dalokat, amiket aztán 2010-ben, nem sokkal a Susan Sarandontól való válása után adott ki, és koncertezett is velük. A gyökerek mindenesetre adottak voltak, hiszen a színész apja folkénekesként volt híres. Kedves folk-country-rock, a felejthető fajtából.

Jeff Bridges & The Abiders

Én megmondtam, hogy az öregedő filmsztárok mind countrymániások! Bridges már régóta játszik zongorán és gitáron, és ugyan már 2001-ben is adott ki albumot, zenész karrierjének az Őrült szív című mozija adott új löketet, ahol óriási meglepetésre egy countryzenészt alakított. Ezután jöhetett a második album. A feldolgozásokat is előszeretettel játszó bandájával máig fellép időnként, és élvezi.

A cikkben szándékosan nem mutattam be az olyan ismertebb, hollywoodi színészekhez köthető bandákat, mint a Jared Leto-féle 30 Seconds to Mars, a Juliette Lewis and the Licks vagy Keanu Reeves, Zooey Deschanel, Scarlett Johansson, Russell Crowe és Johnny Depp zenés projektjei, mert ezekről amúgy is rengeteg szó esett már a magyar sajtóban.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top