Nyomorból a tündöklésbe – különös szerelem segítette Blaha Lujzát

“Két dologra vágytam” – félelemből lett a legjobb

Blaha Lujza Reindl Ludovika néven látta meg a napvilágot egy vándortársulatban, ahol édesanyja szerepelt. Nem volt ez olyan irigylésre méltó élet, ahogyan gondolnánk, hiszen a kis “Lujzinak” mindennapos társa volt a létbizonytalanság és a nélkülözés. Tehetségét hamar felismerték, így számos gyermekszerepet kapott.

Úgy tűnt, eleinte a szegénységből való szabadulás volt a fő motivációja ahhoz, hogy jól játsszon a deszkákon, hiszen, ahogyan már felkapott színésznőként bevallotta: “Két dologra vágytam. Cipőre és cipóra.” Sikeres szerepléseinek titkát ebben látta: “Annyit tudtam, hogy ha belesülök, nem kapok vacsorát. Ezt apa mindennap tízszer is elmondta. Ettől féltem a legjobban, és a borzasztó félelem miatt nem volt lámpalázam.” – mesélte visszaemlékezéseiben. Nem volt hát mit tennie, az életéért játszott.

Különleges szerelem, ahol a zene volt a közös nyelv

A szerelem nem ismer határokat – szól a közhely, és valóban, így volt ez Blaha Lujza életében is, aki már egész fiatalon, szinte kislányként megtapasztalhatta ezt. A vándortársulatban, 16 évesen ismerte meg azt a férfit, aki végül egész életét meghatározta lélekben és karrierben egyaránt. Úgy szerettek egymásba, hogy egyikük sem beszélte a másik anyanyelvét, így szóban nem, csak érzelmekben tudtak kommunikálni.

Blaha János cseh származású katona volt, aki katonazenekarával kísérte a színészeket. Hamar felismerte a fiatal lány tehetségét, akiből operaénekest akart faragni, így különórákon képezte őt. Egy életre szóló kapcsolat kezdete volt ez, hiszen ez a férfi volt az, aki felemelte az ifjú Lujzit a nyomorból, és útravalót adott számára egy világraszóló karrierhez. Különleges szerelem volt ez, amelyben a zene volt a közös nevező.

Furcsa lánykérés

A tinédzser lány és a nála 21 évvel idősebb férfi szerelme házasságba torkollott, de nem akárhogyan. A lánykérés egészen érdekesen zajlott, hiszen a színésznő maga jelen sem volt az eseményen, sőt nem is tudott arról, hogy megkérték a kezét. A férfi ugyanis az édesanyjától kérte el a lányt, amiről ő csak utólag értesült.

Lujza eleinte ellenállt a kérésnek, túl fiatalnak érezte magát a házassághoz, de anyja az anyagi helyzetükre hivatkozva végül meggyőzte őt, és a színésznő nem bánta meg a döntését. Olyannyira, hogy bár élete során még két házassága volt, soha nem hagyta el első férje nevét: hálából élete végéig viselte. Annak ellenére, hogy csupán három évig tartott, ez volt az igazi, a nagy szerelem, a többi már csak árnyéka volt e kapcsolatnak. Blaha Lujza 16 évesen asszony, 19 évesen pedig már özvegy volt.

Férje, első menedzsere már nem érhette meg, hogy közös munkájuk eredményeként a Nemzeti Színház tagja lett alig 21 évesen, ahol mindenkit elvarázsoló személyisége, énektechnikája áthódította a közönséget a Pesten ekkoriban jól működő német színházakból a Népszínházba és a Nemzeti Színházba. “Itt mutatkozik Blaháné nagy kulturális munkája, amely túlemeli Őt a még oly ünnepelt színészek sorából is, és valóban a nemzet csalogányává avatja” – írta visszaemlékezésében a Nemzeti Színház egykori igazgatója, Porzsolt Kálmán.

A férfiak mindig segítették őt

Blaha Lujza második férjétől, a gazdag földbirtokos Soldos Sándortól gyorsan, csaknem négyévnyi házasság után elvált. Végül harmadik férjénél talált igazi otthonra, aki gyermekei apja is lett egyben. Miközben hihetetlen pályát futott be, példás anya és feleség volt, sőt később már nemcsak a színpadon játszotta “Nagymama” szerepét, hanem a valóságban is.

Több mint fél évszázadig uralta a színpadot. Operett, opera, népszínmű, dráma – nem volt olyan műfaj, amelyben ne tarolt volna. Mindez persze csak megfelelő családi háttérrel valósulhatott meg, amire Blaha Lujza rátalált. Szerencsésnek mondhatta magát, hiszen a férfiak – az apja, a férjei – mindig támogatták őt törekvéseiben.

1914-től visszavonultan élt, majd 76 évesen halt meg. Temetése Kossuth Lajoséhoz vagy Jókai Móréhoz volt hasonlítható. Százezres tömegekben hömpölyögtek a rajongók az utcákon és a temetőben, ahol kétszáz tagú cigányzenekar búcsúztatta a nemzet csalogányát. Ő maga is megérezte, hogy közeleg a vég: “Lejár az időm…” – írta utolsó mondataként naplójában.