Sztárok

Erős ellentét feszül Judy és férje között

Judy szeretne még egy babát, férje azonban erről hallani sem akar – írja a Bors.

Két és fél éve született meg első közös gyermekük, Maja, Judy ismét babára vágyik, amiről férje hallani sem akar – írja a Bors. “Továbbra is győzködöm Balázst, bízom benne, hogy sikerrel. Nem  tudom, mennyire lehet ezzel kapcsolatban puhítani. A férjem már a kezdet kezdetén határozottan kijelentette, hogy csak egyetlen gyereket szeretne, és annak az egynek akar mindent megadni. Pedig nagyon rajta lennék a dolgon még úgy is, hogy csak nagy nehezen sikerült az első terhesség után lefogynom. Párosan szép az élet, ugyanígy vagyok a gyerkőccel is. Számomra furi lenne, ha nem lenne második babám” – mondta az énekesnő.

Judy kislányáról készült képgalériánkat itt megnézheted:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top