Sztárok

Kislánya és férje a színfalak mögött várta Ördög Nórát

Ördög Nóra a Nők Lapja Cafénak a második várandóssága mellett arról is mesélt, miért érzékenyült el a Szombat Esti Láz első adásának felvételén.

Egy héttel ezelőtt, közel másfél év kihagyás után visszatért a képernyőre Ördög Nóra. A mindig csinos műsorvezető szemmel láthatóan sugárzik a boldogságtól, ami nem csupán annak köszönhető, hogy a Szombat Esti Láz – A nagy félrelépés című show háziasszonyaként újra bizonyíthat, hanem annak is, hogy nemrég kiderült: második gyermekét hordja a szíve alatt.

“Volt bennem egyfajta kétely”

Ördög Nóra lapunknak többek között arról is mesélt, milyen érzések kavarogtak benne az első adást megelőzően. “Nekem a Szombat Esti Láz mindig is a szívem csücske volt, mert – a Kölyökklub után – ez volt az első olyan élő show-műsor, amit vezethettem az RTL Klubon. Jó néhány hónap kihagyás után nagyon megható érzés volt újra ebben a közegben lenni és újra azt csinálni, amit szeretek, ami a munkám, a szakmám, a szenvedélyem” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Nóra. A gyönyörű kismama azt is megosztotta velünk, hogy a meghatottság mellé jókora adag izgatottság is társult.

Volt bennem egyfajta kétely azzal kapcsolatosan, hogy a műsorvezetés vajon ugyanolyan-e, mint a biciklizés, hogy az ember – bármennyi ideig is nem csinálja – nem felejti el. Persze nyilván vissza kellett ebbe az egész körforgásba rázódnom, és érzem magamon, hogy fejben jobban kell koncentrálnom, de azt hiszem, azért kijelenthetjük: kicsit olyan, mint a kerékpározás” – mesélte. A műsorvezető egyébként irigylésre méltóan jól néz ki, csupán a pocakja árulkodik arról, hogy a második gyermekével várandós. Nóra azt mondja: ez főként nem annak köszönhető, hogy rendszeresen jár baba-mama jógára, hanem annak, hogy egész nap szaladgál a kislánya, Mici után.

Nemrég tértek haza a családi nyaralásból

Az X-Faktor egykori háziasszonya mindemellett arról is mesélt nekünk, hogy miért tartja magát szerencsésnek. “Micivel mind a kilenc hónap problémamentes volt, nem voltam rosszul, nem voltam fáradékony, nem émelyegtem, és – lekopogom – ez most is így van, úgyhogy szerencsére semmi sem akadályoz meg abban, hogy egy-egy napra visszatérjek a munkámhoz” – mosolygott, majd hozzátette: férje, Nánási Pál és kislányuk, Mici múltkor a stúdióból, a kulisszák mögül szorítottak neki. S bár Nórának mostanában igencsak sok teendője akad, a munka mellett azért jut ideje a kikapcsolódásra is.

A hétvégék csak a családról szólnak, akkor Palkó sem dolgozik, és minden egyes együtt töltött percet kihasználunk. Amióta megérkezett a jó idő, rengeteget kirándulunk, sétálunk, illetve a műsor kezdete előtt »megszöktünk« egy picit, és elutaztunk nyaralni” – zárt a kiváló írói vénával megáldott Nóri, aki könnyen lehet, hogy hamarosan ismét tollat, pontosabban billentyűzetet ragad, és az életük minden egyes fontosabb történését megosztja majd a nagyérdeművel. A Reflektor magazin riportjában megnézheted, hogyan figyelte a kulisszák mögül Nánási Pál és Mici Nórát.

Itt megnézheted az Ördög Nóráról készített galériánkat:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top