Sztárok

Ő segíti Krasznai Tündét – fotó

Krasznai Tünde elárulta, kitől kér szakmai tanácsokat annak érdekében, hogy minél jobb előadó válhasson belőle.

Az X-Faktor legutóbbi szériájának szereplői közül többen igencsak keveset hallatnak magukról mostanság, Vele osztja meg a félelmeit Krasznai Tünde - fotónéhányan közülük állítólag már el is indultak a süllyesztő felé vezető úton – de nem mindenki. A győztes Danics Dóra, valamint a második helyezett ByTheWay mellett Krasznai Tünde is mindmáig állandó szereplője az újságoknak.

Az énekesnő nemrég a Nők Lapja Cafénak adott interjújában őszintén mesélt arról, hogy – bár ez idáig nem jöttek be a számításai – nem adja fel, kitart, s tovább harcol egészen addig, míg el nem éri a célját. Tünde a tervei megvalósításához segítséget is kapott a menedzsere, Tereh István, valamint a Megasztár-győztes Tóth Vera személyében. Mint megtudtuk: a két énekesnő ismeretsége nem friss.

“Rengeteget tanulok Verától”

Fotó: Facebook
Fotó: Facebook

Verácskával régebb óta ismerjük egymást, és gyakorta előfordul, hogy összefutunk itt-ott valamilyen rendezvényen. Ő az egyik olyan magyar énekesnő, akire nagyon felnézek, mert úgy gondolom, hogy olyan profin csinálja azt, amit csinál, hogy azt szinte tanítani kéne” – nyilatkozta a Nők Lapja Cafénak Krasznai Tünde, aki néhány nappal ezelőtt Vera egyik koncertjére is ellátogatott.

“Azért szeretem Vera estjeit, mert miközben a színpadon van, rengeteget tanulok tőle mind magát az éneklést, mind pedig a szakmai dolgokat tekintve” – árulta el Tündi. Az X-Faktor harmadik helyezettje a találkozásaik alkalmával baráti és szakmai tanácsot egyaránt kér Verától. “Ahogy például egykori mentorapám, Geszti Péter, úgy Tóth Vera is el szokott látni egy-két dologgal. Biztos vagyok benne, hogy ezeket a tippeket hasznosítani tudom majd a jövőben” – zárta a múltja részleteit feltárni kívánó Tündi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top