Sztárok

Iszak Eszter: Azt éreztem, hogy le fog állni a szervezetem

Negyedik alkalommal vezeti a június 11-ei Comet-gálát Iszak Eszti. A fiatal műsorvezető, bár már rutinosnak számít, még mindig izgalommal áll a színpadra. Főleg hogy szinte minden évben volt egy-egy nem várt fordulat.
Fotó: Red Lemon
Fotó: Red Lemon

Múlt héten bejelentették a VIVA Comet idei jelöltjeinek nevét. A sajtórendezvény háziasszonya ezúttal is Iszak Eszti volt, akinek a neve már egybeforrt a zenecsatornáéval.

Az izgalomtól eleredt az orra vére

A csinos műsorvezető elárulta, hiába a többéves rutin, még mindig izgul, mielőtt kiáll a Comet-gála többezres tömege elé. “Soha nem izgultam annyira, mint az első cometes műsorvezetésem előtt. Azt éreztem, hogy le fog állni a szervezetem, remegett a kezemben a kártya. Ennek már négy éve. Most már inkább csak egy természetes izgalom van bennem, semmint félelem” – mondta Eszti, aki néhány kulisszatitkot is elárult nekünk az előző évek gáláiról.

“Tavaly, mielőtt kiálltam a színpadra, elkezdett vérezni az orrom. Huszonöt éves koromig soha nem vérzett. De az első Comet-gálám huszadik percében például szétszakadt a hátamon a ruha” – tette hozzá a nemrégiben eljegyzett műsorvezető.

A VIVA Comet 2014 jelöltjeiről készült képgalériánkat itt végiglapozhatod:

Megnézem
Összes kép (1)

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top