Sztárok

Kapócs Zsóka: “Válok”

Reggel írtuk meg az esküvőt. Most kiderült: válnak.

Kapócs Zsóka: Szerdán reggel írtuk meg, hogy Kapócs Zsóka és párja a legnagyobb titokban összeházasodtak. Ám ma délután már az is kiderült, hogy a pár azóta megindította a válópert.

Változatlanul közöljük Kapócs Zsóka hivatalos Facebook-oldalán közzétett bejegyzést.

VÁLOK!

Kérem a barátaimat, hogy ne gratuláljanak a házasságkötesemhez, mert ugyan tényleg hozzámentem Habony Árpádhoz, de már válunk.

Sajnos rossz döntést hoztam (hoztunk), amikor igent mondtam, de ez kellett ahhoz, hogy végleg el tudjam engedni Őt. Azt gondoltam bután, hogy a papír majd változtat a dolgokon, pedig semmit! Az esküvőt követően eltűntem egy hétre, így nem maradt kérdés, hogy együtt folytatjuk-e! A szép percek mellé annyi fájdalom szorult a három és fél évbe, megijedtem, hogy akkor most már biztosan így kell leélnem életem hátralevő részét.

Nagyon sokat köszönhetünk egymásnak, nagy szerelem volt, örök helye marad a szívemben! Ennyit szerettem volna tudatni a magánéletemről, kérem a sajtó munkatársait, ne keressenek ez ügyben, több mondanivalóm nincs!

Habony Zsóka

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top