Sztárok

Vége Király L. Norbi házasságának

Válik feleségétől Király L. Norbi.

Két és fél év után zátonyra futott Király L. Norbi házassága – írja a Bors. „Mint minden kapcsolat, kezdetben a mienk is tökéletesen működött. Megpróbáltunk összecsiszolódni, elnézni egymás hülyeségeit, de egyre több nézeteltérésünk volt” – mondta Király L. Norbi. Felesége nehezen viselte az énekes kimaradásait. „Általában éjfélre vagy reggelre értem haza, amit nyilván nem tolerált a 16 hónapos fiammal otthon ülő feleségem. Igazából harmadik félről mint tartós kapcsolatról nem beszélhetünk. Bevallom, valóban volt egy félrelépésem a házasságom alatt, erről azonban a feleségem nem tud” – mondta a lapnak az egykori x-faktoros, aki jelenleg a közös lakásban él, felesége, Niki pedig visszaköltözött kisfiukkal a szülői házba. „Egy ilyen pici gyereknek nyilvánvalóan az anyja mellett a helye, mi tulajdonképpen már megegyeztünk abban, hogyan szeretnénk folytatni” – mondta Norbi.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top