Sztárok

Az utcára került Szíj Melinda

Húsz év után küldték el munkahelyéről az egykori megasztárost.

Az utcára került Szíj MelindaLeépítés miatt küldték el Szíj Melindát, a Megasztár egykori versenyzőjét a gyárból, ahol 20 éven át dolgozott. Év végén bocsátották el, írja a Blikk, de szerencsére már vannak kilátásban új munkáltatók.
„Pár nap múlva megyek egyeztetésre és egy elbeszélgetésre. Előfordulhat, hogy a korábbi munkahelyem kötelékében fogok dolgozni, annyi változással, hogy Nagyigmánd helyett a bábolnai agrárcentrumban veszem fel a munkát. De erről még nem tudok semmi konkrétumot mondani, mert még megbeszélés tárgyát képezi” – mondja kilátásairól Szíj Melinda, aki azt is elmondta, reméli, hogy fellépései száma emelkedni fog, tévéshow-ban is elvállalt szereplést, bár bulvárszereplő továbbra sem szeretne lenni az új szerelemtől boldog megasztáros.

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top