Sztárok

Sebestyén Balázs mindenkit legyőzött

A Class FM összes férfi műsorvezetőjét maga mögé utasította Sebestyén Balázs.

Idén ünnepli fennállásának negyedik évfordulóját a Class FM, ez alkalomból pedig egy különleges születésnapi bulival ünnepelt a rádió stábja. A műsorvezetők és a többi dolgozó különböző versenyeken mérhették össze tudásukat. A csapatok gyermeki lelkesedéssel vágtak bele a különböző ügyességi játékokba, a legnépszerűbbnek mégis a házi gokart-bajnokság bizonyult, amit a nagy gokartos hírében álló Sebestyén Balázs nyert meg, és ezúttal még a biztonsági övét is bekötötte. A női műsorvezetők képzeletbeli dobogójának első fokára pedig Vágó Piros állhatott, aki először részt sem akart venni a versengésben, hisz magas sarkú cipőben érkezett. „Nem is gondoltam volna, hogy ilyen jól megy majd. Bevallom, teljesen rákattantam, úgyhogy hamarosan visszajövök, és természetesen Zalánt is magammal hozom. Mint a legtöbb korabeli kisfiú, ő is rajong a kocsikért, biztosan nagy élmény lesz az anyukáját egy gokart kormányánál látni” – mesélte Piros

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top