Sztárok

Három feleség, négy szerelem ifj. Johann Strauss életében

Ki ne ismerné ifj. Johann Strausst, a keringőkirályt, a Kék Duna keringő vagy A denevér című operett szerzőjét? Azt azonban kevesen tudják, hogy a remekművek születése mögött egy-egy nő állt, akik a "mester" árnyékában éltek.

Strauss, a nők bálványa

Alice Munro: egy Nobel-díjas álháziasszony

Magával ragadó külseje, finom modora és a csodálatos dallamok, amelyeket ontott magából, gyorsan meghozták számára a hírnevet. A világ minden táján ünnepelt személyiségként köszöntötték őt. Minden boltban az ő képét árulták, még a virágárusok is a Strauss-keringőkről nevezték el a virágaikat. A hölgyek sokféle, de mindig fontos szerepet töltöttek be a zeneszerző életében, és ő is sokoldalúan viszonyult a szebbik nemhez. Nélkülük nem íródtak volna meg a zenetörténelem örökzöldjei. Az is igaz azonban, hogy az ifjú Strauss a nők imádata miatt sokszor kínos helyzetbe került, hiszen habitusával és zenéjének tüzes voltával ellentétben nem tudott táncolni. „Nem is hiszed, hányszor kérnek, hogy ne csak muzsikáljak, hanem a keringőimre táncoljak is. De hát tudod, hogy soha életemben nem voltam valami nagy táncos, ezért aztán a sok-sok, még oly csábító felhívást keringőre a leghatározottabban vissza kell utasítanom…” – vallotta be testvérének szóló levelében ifj. Strauss.

Titkos szerelem – Az első múzsa

Grace Kelly szeretőkkel kikövezett útja a hercegnői rangig

A fiatal zeneszerző bármerre járt, pillanatok alatt rabul ejtette a női szíveket. Nem volt ez másképp Oroszországban sem: itt ismerkedett meg első komoly szerelmével, Olga Szmirnickajával. Olga érzékeny lelkületű fiatal lány volt, aki valósággal megbabonázta az ifjú Strausst. Szerelmi kapcsolatukat titokban kellett tartaniuk, mivel Olga egy fontos tisztviselő lánya volt, s a kor hagyományainak megfelelően a magasabb rangú hölgyek nem házasodhattak alacsonyabb rangú férfival. Ezért a két fiatal különféle módszereket dolgozott ki annak érdekében, hogy kapcsolatuk ne derüljön ki a nyilvánosság előtt. Így például szalvétákon küldtek üzeneteket egymásnak a rangos összejöveteleken, estélyeken közeli barátaik segítségével. Olga szülei azonban mást szemeltek ki lányuknak, így páratlan szerelmük ezzel véget is ért. Strausst annyira megérintette e különleges hölgy elvesztése, hogy róla és elválásukról írta meg a Bécsi bonbonok és az Elválás Szent Petersburgtól című keringőit.

Az első házasság: Jetty

Strauss életében rendkívül fontos szerepet játszott az édesanyja. Az anyai gondoskodást, biztonságot kereste a későbbi párkapcsolataiban is. Első felesége Henrietta Treffz, becenevén Jetty, 44 éves, gazdag énekesnő volt, hét évvel idősebb Straussnál és hét gyermek anyja. Pillanatok alatt nélkülözhetetlen lett Strauss magánéletében és a karrierje szempontjából egyaránt. Egyszerre volt a felesége, titkára, pénzügyeinek gondozója, menedzsere, múzsája, egy szóval az egész háttere. Házasságuk Jetty halálával ért véget. Strauss összeomlott, depresszióba süllyedt, még a temetésre sem volt képes elmenni. A Jetty ihlette Bluette-polka az egyik legnagyobb sláger a Strauss-művek között.

Strauss, a nőcsábász

Strauss nem a házastársi hűségéről volt híres, nagy szoknyapecér hírében állt. Jetty halálakor már viszonyt tartott fenn a nála 25 évvel fiatalabb Angelika Dittrichhel, Lilyvel, akit Jetty halála után alig két hónappal feleségül is vett. „Túlcsorduló vidámságával megbabonázta a mestert” – írta Strauss egyik barátja. Ennek ellenére nem volt felhőtlen a házasságuk, így a fiatal lány négy év múltán elhagyta a zeneszerzőt. Lily a konfliktusok ellenére is fontos múzsája volt Straussnak, neki írta például a híres Kuss-walzert.

A tökéletes feleség: Adele

Mivel a válás akkortájt nem volt elfogadott Ausztriában, ezért Strauss körülményesen tudta csak feleségül venni 26 éves új szerelmét, Adele-t. Ötévnyi együttélés után cselhez folyamodott: szász állampolgárságot vett fel és protestáns szertartás keretében házasodtak össze. Adele volt a tökéletes, életre szóló feleség. Strauss többek között neki köszönhette, hogy a „keringőkirály” cím után magáénak mondhatta az „operettkirály” elnevezést is, hiszen Adele nemcsak magánéletében, hanem karrierjében is támogatta, az ő kezdeményezésére kezdett operetteket írni. Strauss mindezt többek között az imádott hölgyről elnevezett Adelen-walzerrel hálálta meg.

Strauss üzenete a nőnek

Strauss művei hűen tükrözik életfilozófiáját, mint például a Bor, dal, asszony című világhírű keringője. Többször hangoztatta: „Jelszavam: vidáman vándorolni az életen át.” Állandóan szerelmes, romantikus mivoltát bizonyítja az is, hogy esténként gyakran írt néhány sort a már alvó feleségének, többek között: „Ha a nő oly szerencsés, hogy humorral megáldott férjet mondhat magáénak, támogassa és fiatalítsa meg magát azáltal…”

Ha kommentelni, beszélgetni, vitatkozni szeretnél, vagy csak megosztanád a véleményedet másokkal, az nlc Facebook-oldalán teheted meg.

Címlap

top